Történelem
Tartalomjegyzék
1.1. Részekre szakadástól az egységig
1.5. Kísérlet az egység helyreállítására
2.3. A végvári dicsÅ‘ség nyomában
3. A hadszíntétrré vált ország
3.3. A nemzetiségi összetétel változásai
4.1. Megszületik az erdélyi állam
4.2. Erdély: lehetÅ‘ségek és korlátok
4.5. A hit szabadságáért és a magyarság fennmaradásáért
5.2. Nagyhatalmak politikai játékában
5.6. "Istennel a hazáért és a szabadságért"
A MOHÁCSI VÉSZTÅL A TÖRÖKÖK KIÅ°ZÉSÉIG
1. A mohácsi vész
Amikor 1526 tavaszán az országgyűlés ülésezni kezdett, Szulejmán szultán félelmetes hadserege már elkezdte menetelését Magyarország felé. Ehhez képest a mozgósítás bizony megkésett, június 23-án küldték csak szét az írásos parancsokat. Mindenképpen azzal kellett számolni, hogy csak a nagy nyári munkák, az aratás után állhat össze a had. Mindez azt jelentette, hogy nem lehetett a déli végeknél megállítani a törököt, mint tette azt annak idején az idejében felvonuló Mátyás (a Száva egyik oldalán vonulgatott a szultáni, másikon a magyar sereg, s kerülve a nyílt összecsapást, farkasszemet néztek egymással). A törökök most már július elején a Szávánál voltak, két hét alatt elfoglalták Péterváradot, majd Újlakot egy hét alatt. A Dráva eszéki révénél Tomori Pál kalocsai érsek és a nádor, Báthory István meg sem kísérelték az átkelés megakadályozását, olyan nyomasztó volt a törökök létszámbeli fölénye.A mindössze néhány ezer fÅ‘t számláló királyi sereg július 20-án indult el Budáról, s augusztus elején két hétig Tolnánál táborozott, várva a további csapatok érkezését. A szervezésre mi sem jellemzÅ‘bb, hogy a mohácsi csata napján, augusztus 29-én, a cseh-morva csapatok és a német zsoldosok még GyÅ‘r környékén jártak, a horvát hadak Zágrábnál, az elkésett és egymásnak ellentmondó írásos utasításokat kapó erdélyi vajda csapatai Szegednél...Mohácsnál végül egy kb. 25 ezres magyar sereg állt szemben egy nálánál legalább háromszorta erÅ‘sebb, harcedzett, tapasztalt, jól felszerelt török haddal. S tegyük hozzá, hogy nem volt igazán alkalmas hadvezér sem a királyi hadsereg irányítására. A Mohács városa déli elÅ‘terében lévÅ‘ dombsor elÅ‘tt sorakozott fel a magyar királyi sereg 1526. augusztus 29. délelÅ‘ttjén. Délután jelentek meg a rendezetlen sorokban menetelÅ‘ török katonák, akiket Tomori Pál - kihasználva a váratlan meglepetés lehetÅ‘ségét - megtámadott. Az elsÅ‘ roham sikeresnek is látszott, ám nem volt kellÅ‘ erÅ‘ ahhoz, hogy igazán átütÅ‘ legyen. A szívósan védekezÅ‘ janicsárok, valamint a közben beérkezÅ‘ s bekerítésre induló török szárnyak felmorzsolták a hÅ‘siesen küzdÅ‘ magyar sereget. A lovasság jelentÅ‘s része még úgy-ahogy elmenekült Å‘ket csak a lezúduló nagy esÅ‘ hátráltatta -, a kétségbeesetten harcoló, elmenekülni nem tudó, részben szekérvárban védekezÅ‘ gyalogságra azonban nagyrészt a pusztulás várt.A huszonkét éves király menekülés közben belefulladt a Csele-patakba. Elesett a nemesség színe-java, köztük a vitézül küzdÅ‘ Tomori Pál kalocsai érsek, Szalkai László esztergomi érsek, öt püspök, Drágffy János országbíró, aki az ország zászlaját vitte, és még vagy kéttucatnyi fÅ‘úr - megyék egész sora maradt vezetÅ‘ nélkül.Az oszmánok számára sem került kis véráldozatba a gyÅ‘zelem kivívása. A magyar királyi sereg tisztességgel helytállt, de ilyen erejű ellenféllel szemben nyílt csatában nem lehetett esélye. A szultáni fÅ‘sereg Európában a 17. század végéig soha nem talált legyÅ‘zÅ‘re, még a török számára kedvezÅ‘tlenebb létszámarányok esetén sem!Szulejmán néhány napig még táborában maradt, aztán elindult Buda felé...
1.1. Részekre szakadástól az egységig
Európa - és a világ - döntÅ‘ módon átformálódott 1526-1848 között, e több mint három évszázad alatt. Az öreg kontinens Atlanti-óceán menti államai a felfedezések, a kialakuló gyarmatbirodalom révén olyan gazdasági elÅ‘nyre tettek szert, amelyet a "szárazföldi" országok képtelenek voltak behozni. Az ipar, a pénzforgalom, a kereskedelem s ezzel összefüggésben a mezÅ‘gazdaság fellendülése társadalmi vonatkozásokban is erÅ‘teljesen éreztette kedvezÅ‘ hatását. A Habsburg Birodalomba fáziskéséssel jutott el az ipari forradalom, s a konzervatív kormányzat egészen 1848-ig képes volt útját állni a nemességgel szembeni polgári hatalomátvételnek, ami végbement a 17. századi Angliában (még korábban Németalföldön vagy Svájcban), a 18. század végén pedig Franciaországban is.A Habsburg-hatalom a 16. század elsÅ‘ felében már-már világuralmi magasságokig jutott V. Károly uralkodása alatt. A spanyol ágtól elváló osztrák Habsburg Birodalom erÅ‘it a vallásháborúk, a franciákkal vívott megújuló háborúskodások, az állandó török fenyegetés és a kiújuló harcok kötötték le, földrajzi helyzete mellett ezért sem volt képes bekapcsolódni a világ felfedezésébe, a világkereskedelembe. A 19. század elején már láthatólag leszálló ágba jutott a birodalom, s az európai hatalmi viszonyok egyensúlyának megbomlása már csak idÅ‘ kérdése volt. A Habsburgok számára a 19. század második felében - fokozatos területvesztéseik, a Német SzövetségbÅ‘l való kiszorulásuk miatt - egyre inkább felértékelÅ‘dött Magyarország, amely területét és lakosságszámát tekintve is döntÅ‘ súlyt képezhetett volna a birodalmon belül. Csupán gazdaságilag nem volt elég erÅ‘s egy ilyen vezetÅ‘ szerephez. Erre a súlyponteltolódásra építhetett volna a bécsi kormányzat, de nem ezt tette, hanem éppen ellenkezÅ‘leg, igyekezett azt minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályozni.E több mint három évszázadon átívelÅ‘ korszak fÅ‘ jellemzÅ‘je, hogy Magyarország királyai valamennyien a Habsburg-család osztrák ágának (illetve a Habsburg-Lotharingiai családnak) a tagjai, akik egyszersmind cseh királyok, az osztrák tartományok urai, s általában német-római (1806-ig), illetve osztrák (1806-tól) császári címet viseltek. Vagyis Magyarország valójában egy nagy birodalom része lett, s bár sem jogilag, sem ténylegesen beolvasztani nem sikerült, ám valójában mégsem csupán a közös uralkodó személye kapcsolta az országot a birodalom többi részéhez. A birodalmat sosem Magyarországról irányították, hanem általában BécsbÅ‘l (egyes idÅ‘szakokban Prágából, az 1848-49-es forradalom idején OlmützbÅ‘l).Annak, hogy Buda nem lehetett birodalmi székváros, a legfÅ‘bb oka az Oszmán Birodalom volt, amely a mohácsi csata után másfél évtizeddel késÅ‘bb (1541) bekebelezte Budát és az ország középsÅ‘ harmadát. Amikor csaknem másfél évszázad múltán, 1686-ban sikerült felszabadítani, a romhalmazzá lett város már nem mérkÅ‘zhetett Béccsel, s a császárvárost úgy-ahogy "utolérnie" csak a 20. század elejére sikerült.A királyi Magyarországon az uralkodó és a rendek között kezdettÅ‘l fogva azért folyt a harc, az képezte alku tárgyát, hogy a hatalomból melyik mekkora szeletet tud birtokolni. Amíg létezett a részben önálló Erdély, annak puszta léte (s több esetben fegyveres beavatkozása: Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György vezetésével) hathatósan korlátozta a Habsburg királyok önkényes, erÅ‘szakos lépéseit.Az 1699-es karlócai béke után a török hatalom már nem jelentett veszélyt Magyarország számára, így már nem volt fontos egy nagyobb birodalmi formáció fenntartása. A Habsburg uralkodók viszont foggal-körömmel ragaszkodtak az ország teljes, fegyverrel megszerzett területéhez (egyes-egyedül maguknak tulajdonítva a törökök fölötti gyÅ‘zelmet).A 18-19. század magyarja számára mindvégig nyitott az a kérdés, hogy Magyarországnak hol a helye: egy olyan birodalomban, mint a Habsburgoké (kihasználva annak esetleges elÅ‘nyeit), vagy a birodalmon kívül, ahol megszűnnének a terhes kötöttségek, megszűnik a fegyverrel alátámasztott királyi önkény. A korszak elején a Rákóczi vezette szabadságharc célja az ország függetlensége. Ennek kudarca után csaknem száznegyven esztendÅ‘n keresztül nem került sor újabb fegyveres próbálkozásra. Magyarország teljes gazdasági és katonai potenciáljával ez alatt az idÅ‘ alatt lényegében azt a birodalmat védelmezte, amelynek uralkodói idÅ‘rÅ‘l idÅ‘re megpróbálkoztak az ország teljes beolvasztásával (ami nemcsak a közigazgatás, hanem a nyelv szintjén - elnémetesítés - is jelentkezett egyes idÅ‘szakokban).A rendek és a Habsburg-hatalom harcában a magyar autonómia több eleme (pl. nemesi adómentesség, céhes kiváltságok, a megyerendszer) a beolvasztás gátja, de késÅ‘bb akadálya lesz a modernizálódásnak, a polgári fejlÅ‘désnek is. A 19. század elsÅ‘ felében évtizedek kellenek ahhoz, hogy a politikai hatalmat kezében tartó nemesség többségét sikerüljön meggyÅ‘zni arról, hogy az ország felemelkedése elképzelhetetlen a nemesi (és egyéb) kiváltságok feladása nélkül, s hogy ez a megújulás a nemességnek is érdeke. Ebben a korszakban többször változik Magyarország európai megítélése. A mohácsi csatavesztés után a sorozatos kudarcok s Buda török kézre kerülését követÅ‘en Európa arra számít, hogy a török birodalom mihamar bekebelezi a maradék Magyarországot. A hÅ‘sies és eredményes védelem felkelti az érdeklÅ‘dést, s csaknem két évszázadon keresztül nem hiányzik az újságokból, röplapokról, könyvekbÅ‘l a török hadszíntér részletes bemutatása.A Rákóczi-szabadságharc idején vonja még magára az ország Európa figyelmét. A 18. században, mint a Habsburg Birodalom része, mintegy eltűnik. Az útleírásokban kuriózumként jelenik meg a magyar puszta, az elvadult táj, a vadban gazdag erdÅ‘ségek, az ódon városok, a kiváltságait féltékenyen Å‘rzÅ‘ nemesség.A gazdagodó, művelÅ‘dÅ‘ Európa azonban soha nem esett ki a magyarok látókörébÅ‘l. Iparoslegényeink vándorútjukon megismerték, mire jutott a Nyugat. Sokan tanultak a legnevesebb külföldi egyetemeken, értelmiségünk és művelt fÅ‘uraink lépést tartottak a világgal.
Magyar huszársisak a 16.sz-ból.
Kataona generációk sora, másfél évszázadon át gyakran zsold nélkül, omladozó falakon állt ellen a meg megújuló török támadásnak a végvárakban.
1.2. Mohács után
A mohácsi síkon alig két óra leforgása alatt drámai fordulatot vett Magyarország sorsa. Nemcsak a király, hanem az ország fÅ‘méltóságainak egész sora esett el a véres küzdelemben. Sajátos véletlen, hogy az öreg, születésétÅ‘l kezdve sánta, köszvényes nádor, Báthory István megmenekült, II. Lajos, a fiatal, életerÅ‘s király viszont vízbe fulladt.A csatavesztés hírére Mária királyné még nem tudva, hogy megözvegyült és udvara menekülni kezdett, mivel Buda várát és a várost nem készítették fel ellenséges támadás visszaverésére. Biztosak lehettek ekkor már abban, hogy a szultán nem áll meg a Dél-Dunántúlon, hanem mihelyt kiderül, hogy nincs többé, aki útját állja, Budáig menetel, ha nem tovább...A sietségben, az eszeveszett kapkodásban, amikor fáklyák fényénél hordták le ládákban a Dunához mindazt, amit sebtében összecsomagolhattak, pótolhatatlan értékek mentek veszendÅ‘be: meg sem kísérelték elszállítani a világcsodának számító királyi könyvtárat, a Corvinát, a fényűzÅ‘ bútorokat, a palota berendezését. A királyi levéltárat (részben) hajókra rakták, ám ez is elpusztult, mivel több dunai szállítóhajó elsüllyedt. Ez azt jelentette, hogy mintegy fél évezred magyar közigazgatási-történeti dokumentumanyaga semmivé lett - a középkori magyar állam működését így véletlenszerűen megmaradt okleveles töredékekbÅ‘l próbálják azóta a történészek rekonstruálni. Leginkább a könnyen mozdítható s legértékesebb ékszerek, ötvösművek, díszruhák, pénzek kerülhettek a menekülÅ‘ királyné csomagjai közé.Mária királyné, amikor örökre eltávozott a várból, még reménykedett, hogy férje él. Szulejmán is csak szeptember 11-én tudta meg, amikor már seregével Budára érkezett, hogy II. Lajos király meghalt. Csapatai mint rabló hordák özönlötték el a fÅ‘város környékét. Megpróbálták egy-egy megrohanással elfoglalni a Duna-kanyarban Visegrád és Esztergom várát - sikertelenül. A szeptember 19-ére elkészült hajóhídon az oszmán csapatok átkeltek Pestre is. Mivel a szultán egyelÅ‘re nem akarta birtokba venni, Å‘rséget sem hagyott Buda várában, de mielÅ‘tt távozott volna, "maradandó emlékül" felgyújtatta Pest városát. Zsákmányként vitte magával Mátyás király könyvtárának, a Corvinának egy részét, a királyi palota szobrait, egyes berendezési tárgyait, köztük hatalmas gyertyatartókat - amelyek ma is megvannak Isztambulban -, kirabolt templomok arany-ezüst kincseit.Két véres csatáról kell még megemlékeznünk: a Duna-kanyarban fekvÅ‘ Pilismarótnál a törökök három napon keresztül ostromolták a környék szekérvárba zárkózott lakóit, majd az Al-Dunánál, Pétervárad közelében hasonló hevenyészett erÅ‘dítményt foglaltak el a szultáni csapatok. Más ellenállással nem találkoztak. Sem az érintetlen horvát, sem a Szapolyai irányította erdélyi csapatok nem próbáltak az oszmán had közelébe kerülni, ami érthetÅ‘ is, hiszen sem külön-külön, sem együtt nem lett volna esélyük a sikerre. A késve érkezett külföldi zsoldoshadak a mohácsi vereségrÅ‘l értesülve visszafordultak...
II. Lajos holttestének megtalálása
1.3. Egy ország, két király
1526 szeptemberének végére világossá vált: nem kell attól tartani, hogy a szultán megszállja az országot. Az adott helyzetben ez a tény mindennél többet ért, hiszen esélyt adott az újjárendezÅ‘désre, az újrakezdésre...A "hogyan tovább" kérdésében a fÅ‘urak és a nemesség döntÅ‘ többsége úgy gondolkozott, elérkezett az idÅ‘ ahhoz, hogy az 1505-ös rákosi országgyűlés értelmében nemzeti királyt válasszanak, s ez nem lehet más, mint az ország leghatalmasabb birtokosa, a mintegy tízezer fÅ‘nyi érintetlen haderÅ‘vel rendelkezÅ‘ Szapolyai János. Ezzel szemben a mohácsi csatából szerencsésen megmenekült nádor s több jelentÅ‘s birtokos (köztük a horvát nemesség) úgy gondolta, a nyomasztó erejű török birodalommal szemben egyedül egy Habsburg király hatalma jelenthet védelmet, s ez Mária királyné testvére, V. Károly német-római császár öccse, Ferdinánd osztrák fÅ‘herceg, aki az 1515. évi Habsburg-Jagelló házassági szerzÅ‘désre hivatkozva tekintette magát a trón jogos örökösének.Ferdinánd bizonyos lépéselÅ‘nybe került azáltal, hogy október 23-án a cseh rendek királyukká választották. Ez azt jelentette, hogy Å‘ az osztrák tartományok, Cseh- és Morvaország, valamint Szilézia erÅ‘forrásaira is támaszkodhatott, s ha ezekhez társítja a Magyar Királyságot, együttesen lényegesen nagyobb területűek, mint II. Lajos király cseh-magyar birodalma volt. Szapolyai Jánosnak ezzel szemben nem volt semmiféle esélye hasonló erÅ‘források bevonására, legfeljebb sógora, a lengyel király esetleges segítségére számíthatott.II. Lajos ünnepélyes eltemetése után Szapolyai Jánost Székesfehérvárott hívei királlyá választották, s november 11-én meg is koronázták. Ehhez képest meglehetÅ‘s késéssel, csak december 17-én választotta meg a végül Pozsonyba helyezett kisebb ellenországgyűlés magyar királlyá Habsburg Ferdinándot.Az országnak tehát a tragikus 1526-os esztendÅ‘ végén két királya lett. János király szinte az egész ország tényleges uraként próbált egyezkedni Ferdinánddal. Hajlandó lett volna az özvegy Mária királynét, Ferdinánd testvérét is feleségül venni (természetesen kosarat kap); elismertetése érdekében és támogatást kérve követségeket indít Európa minden jelentÅ‘sebb hatalmához.János királyságát elismeri a pápa, a francia király, ám amikor 1527 július elején megindul ellene Ferdinánd mintegy 15 ezer fÅ‘s hadserege, kiderül, hatalma valójában mennyit is ér: alig egy hónap múlva az egész Dunántúl ellenfele kezén van, s amikor állandó visszavonulás után Tokajnál végre ütközetet vállal, seregét szétszórják.Erdély és Északkelet-Magyarország kivételével Ferdinándot az egész ország tényleges uraként koronázzák magyar királlyá Székesfehérvárott 1527. november 3-án. Ekkor már útban van János királynak az isztambuli szultáni udvarba tartó követe, aki Ferdinánd ellen török segítséget kér. Mire a válasz megérkezik (Szulejmán elismeri az ország független királyának, és katonai segítséget ígér neki Ferdinánd ellen), János egy újabb vereséget követÅ‘en már kiszorult az országból lengyel területre, ahonnan csak 1528 novemberében térhet vissza.Bizonyos, hogy kényszerhelyzetben választotta a török szövetséget: mivel a francia királytól némi pénzen és diplomáciai támogatáson kívül egyebet nem kapott, s a lengyel királytól sem igen számíthatott többre annál, mintsem hogy menedéket ad neki és híveinek. Ferdinánd is követséget küld Isztambulba uralmának elismertetése érdekében, továbbá háromesztendei fegyverszünetet is kérve. Azonban hadüzenettel felérÅ‘ elutasításban részesül. Szulejmán szultán és utódai úgy vélik, igazi nagy európai ellenfelük a Habsburg-hatalom, tehát minden erÅ‘t és eszközt annak gyengítése érdekében kell bevetni szárazföldön és tengeren, s minden ország, amely a Habsburgok ellenfele, az egyben az oszmánok potenciális szövetségese. Éppen ezért elemi érdekük, hogy minden Habsburg-ellenes erÅ‘t támogassanak, a franciákat csakúgy, mint a Habsburg uralkodó ellenfelét, János királyt és utódait.
Szapolyai János.
A Mohácsi csatavasztés után elÅ‘ször Å‘t koronázták királlyá.
Sárospatak középkori lakótornya.
Ide hozta a koronát Perényi Péter koronaÅ‘r a Mohácsi csatavesztés után. Máig sem tisztázott körülmények között szerezte meg tÅ‘le Szulejmán.
Török lovas egykorú rajza.
A szpáhi annak a birtoknak a fejében katonáskodott, amit a szultántól haszonélvezetre kapott.
NY- Európában készült keréklakatos lÅ‘fegyverek.
1.4. A nevető harmadik
Az 1529-es és az 1532-es év jó néhány tanulsággal szolgált Mohács nemzedéke számára. Mindkétszer személyesen a török szultán vezetett hadjáratot magyar földre, szövetségben az egyik magyar királlyal (Jánossal), a másik magyar király (Ferdinánd) ellenében. A két ellenkirály között tehát a nevetÅ‘ harmadik, a szultán járt jól. 1529 elÅ‘tt az bizonyosodott be, hogy János király nemhogy a török ellen, de a török szultánénál lényegesen kisebb létszámú nyugati sereg ellen sem képes megvédeni az országot. 1529-ben és 1532-ben viszont rádöbbenhetett a magyarság arra is, hogy a hangzatos ígéretek ellenére Ferdinánd sem képes az országot megoltalmazni a török ellenében. 1529-ben hadai feladták Budát, s többi vára is nagyrészt ellenállás nélkül adta meg magát, csupán az ostromlott Bécset tudta megtartani. Az viszont, hogy 1532-ben egy nyugat-magyarországi gyenge, elavult vár és egy kicsiny város (KÅ‘szeg) sikeresen ellenállt a töröknek, arra figyelmeztetett, hogy érdemes a reménytelennek látszó helyzetekben is ellenállni és kitartani. Adott esetben ugyanis az is döntÅ‘ lehet, ha a török sereg elÅ‘rehaladását legalább lassítani sikerül.Láthatólag sem az egyik, sem a másik király nem tett semmit annak érdekében, hogy a török ellenében új védÅ‘vonalat építsen ki, s végképp az álmok világába tartozott a végvári rendszer egykori kulcsának számító Nándorfehérvár visszafoglalása. János, mint kényszerű szövetséges, nem fegyverkezhetett a török ellenében, Ferdinánd tehetetlensége (amiben egyébként az Å‘t üres ígéretekkel biztató V. Károly császár is ludas) annál feltűnÅ‘bb. Egyedüli szerencséje Magyarországnak, hogy a szultán sorozatos stratégiai hibákat követett el: Bécs városának elfoglalását erÅ‘ltette, nem elégedett meg Budával meg az ölébe hulló dunántúli várakkal, sÅ‘t azokat sem szállta meg, hanem átengedte János királynak.1533-ban Ferdinándnak sikerült annyit elérnie a Szulejmánnal kötött szerzÅ‘désben, hogy elismerje magyar királyi címét (bár csak az általa ténylegesen birtokolt észak-magyarországi területeken), neki viszont cserében el kellett ismernie a János királynak átadott területeken ellenfele uralkodói jogait.
1.5. Kísérlet az egység helyreállítására
1532 után csaknem egy évtizedig nem lépett szultáni had Magyarország földjére. Ez a tény azzal magyarázható, hogy az Oszmán Birodalom nagy kiterjedésének voltak hátrányai is, nevezetesen az, hogy nem volt képes erejét egymást követÅ‘ évek során keresztül megszakítatlanul egyetlen célterületre (nevezetesen Európára s ezen belül is Magyarországra) összpontosítani, mert belsÅ‘ konfliktusok és más irányú ázsiai (pl. perzsiai) háborúi kötötték le katonaságát.Magyarország számára az a választás, hogy hozzáköti sorsát a Habsburg-tartományokhoz, azzal járt, hogy a hódító török hatalom fÅ‘ európai szárazföldi célpontjává vált. Ez nyilvánvalóvá lett az 1526 utáni magyar politikai elit számára. Azonban azt is látniuk kellett, hogy önálló Magyarország két császárság (a Habsburg és a török) között megvalósíthatatlan ábránd csupán. Ha pedig választani kell, akkor - úgy gondolták - az ország nem választhatja a töröknek való teljes behódolást, mert azzal elszakadna a keresztény Nyugattól, s még így sem kerülhetné el, hogy területe ne váljon hadszíntérré. Tehát ha pusztulni és vérezni kell, akkor már inkább Nyugatért, Nyugat mellett, mint annak ellenében. Ezt láthatta be János király és környezete is, s ennek a felismerésnek és a nemzeti királyság eszméje csÅ‘djének a beismerése 1538-ban a váradi béke, amelynek a lényege: az ország egésze János király halála után Ferdinándra száll.Ez az elgondolás azonban korántsem volt egyszerűen kivitelezhetÅ‘, hiszen jó néhány egyéni érdeket sértett: mindkét királynak megvolt a saját kormányzati apparátusa, s az országegyesítés értelemszerűen a tisztségek egyesítését eredményezné, másfelÅ‘l mindkét uralkodó a saját híveinek juttatta ugyanazokat a birtokokat. S ehhez hozzá kell tenni, hogy a politikai helyzet változásával (részben kényszerűségbÅ‘l) a birtokosok sorozatosan váltogatták pártállásukat. Az igazi nagy kérdés mégis az maradt, hogy Ferdinánd meg tudja-e a tartani az országot a szultán ellenében.A váradi szerzÅ‘dés, amely - érthetÅ‘en a török elÅ‘tt titkolt megállapodásként született, igencsak rövid életűnek bizonyult: János király 1539-ben Zsigmond lengyel király leányát, Izabellát feleségül vette, s tÅ‘le 1540-ben fia született: János Zsigmond. A király ekkor meggondolta magát, s a fiát kívánta utódjául (akinek születését alig két héttel élte túl), nem pedig Ferdinándot. Ezzel megszegte a szerzÅ‘dést.János Zsigmondot 1540. szeptember 13-án a rákosi országgyűlésen - alig két hónapos csecsemÅ‘ként - választották meg magyar királlyá (megkoronázására sohasem került sor). Izabella özvegy királyné, Fráter György kincstartó, a pálos szerzetesbÅ‘l lett váradi püspök s két fÅ‘úr, Török Bálint dunántúli fÅ‘kapitány, valamint Petrovics Péter temesi ispán (mint gyámok) kezébe került az ország irányítása, János király végakaratának megfelelÅ‘en.A szultán elismerte Magyarország királyául János Zsigmondot. Ferdinánd követei hiába próbálták a váradi titkos béke beárulásával befeketíteni az elhunyt I. Jánost, mint a szultánnal kötött szerzÅ‘dés elárulóját. A török hatalom ekkor is, más ízben is meglehetÅ‘sen rugalmasnak bizonyult, hajlandó volt effajta "eltévelyedéseket" megbocsátani, ha érdeke úgy kívánta.Bár János király több híve, így olyan hatalmasságok, mint Frangepán Ferenc kalocsai érsek és Perényi Péter felsÅ‘-magyarországi fÅ‘kapitány átállt Ferdinánd táborába, a csecsemÅ‘ király hatalmát ez alapjaiban nem veszélyeztette. A döntés a fegyverekre maradt...
Szulejmán kézjegye azaz tugrája.
1.6. Oda Buda
Csakúgy, mint 1527-ben, 1540 Å‘szén is bebizonyosodott, hogy Ferdinánd serege, ha nem a török ellen kell hadakoznia, helytáll: János király csapataitól hetek alatt elfoglalta Visegrádot, Vácot, Pestet, Tatát és Székesfehérvárt, bekerítve ezzel Budát. Itt azonban megtorpantak: Fráter György és Török Bálint megvédte a fÅ‘várost, visszaverték az egy hónapos ostromot.A tél folyamán a két fél közötti tárgyalások eredménytelenek maradtak, a tavasz újra a fegyverek "párbeszédét" hozta. 1541. május 4-én kezdte meg Ferdinánd hada Buda ismételt ostromát. Bár Izabella királyné kitartása megingott, a csecsemÅ‘ János Zsigmond gyámjai vezette védÅ‘sereg kitartott három és fél hónapon keresztül. Ekkor érkezett meg Szulejmán szultán felmentÅ‘ hada, amely (a várból kitörÅ‘ magyar csapatokkal vállvetve) tönkreverte az ostromlókat.Szulejmán ekkor döntÅ‘ lépésre szánta rá magát: mivel az általa támogatott Habsburg-ellenes magyar hatalmi csoport katonailag nem elég erÅ‘s és (az Å‘ szempontjából) nem elég megbízható, az ostrom alól felmentett Buda várát, mint az ország központját, magának akarta megszerezni. Míg tehát a szultán sátrában fogadta a csecsemÅ‘ János Zsigmondot és kísérÅ‘it, addig "nézelÅ‘dÅ‘" janicsárok szivárogtak be Buda városába, majd várába, s mire a magyar Å‘rség észbe kapott, csellel hatalmukba kerítették a kulcsfontosságú pontokat. Mindez a mohácsi csata 15. évfordulóján, 1541. augusztus 29-én történt...A szultán mindezek után tudatta elhatározását Izabella özvegy királynéval: az ország fÅ‘városát "védnöksége" alá veszi, Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzását meghagyja neki, de ettÅ‘l kezdve évi 10 ezer aranyat is kell adóként fizetnie.
Buda elfoglalása 1541-ben.
Török bÅ‘rpajzs.
2. Végvári harcok
2.1. Újabb csalódások
Szulejmán Budán és Pesten erÅ‘s helyÅ‘rséget hagyva vonult el 1541. szeptember 22-én újonnan szervezett tartománya, a magyarországi vilajet székhelyérÅ‘l. A felismerés, hogy Budát, az ország fÅ‘városát az Oszmán Birodalom a végleges meghódítás szándékával bekebelezte, s ezzel mintegy ékként hasított bele az ország közepébe, érthetÅ‘en sokkoló hatású volt. Ismételten nyilvánvalóvá vált a János királyhoz kötÅ‘dÅ‘ "nemzeti vonal" csÅ‘dje, aminek beismerése az 1541. december 29-én az észak-erdélyi Gyalu várában született megegyezés: Izabella királyné átadja fia országrészét és a Szent Koronát Ferdinándnak, cserébe visszakapja a szepességi Szapolyai-birtokokat.Az egymást követÅ‘ erdélyi és észak-magyarországi nemesi gyűlések hűséget esküsznek Ferdinándnak, aki sereget küld Buda visszafoglalására. A több mint félszázezres tekintélyes had meglehetÅ‘sen késÅ‘n, 1542. szeptember végére ér Pest alá. Kínos csodálkozást keltve még a gyenge falak által védett várost sem tudja elfoglalni. Mindössze két hét után szégyenszemre elvonul...A döbbenet s az elkeseredés legalább akkora, mint az elÅ‘zÅ‘ évben Buda török kézre kerülésekor volt. Hiszen hónapok alatt kiderült (nem elÅ‘ször!), hogy Ferdinánd hatalmának elfogadása azt jelenti: csöbörbÅ‘l vödörbe kerül a magyarság, hiszen a Habsburg-hatalom újra és újra tehetetlennek bizonyul a törökkel szemben. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy az év végén Izabella megtagadja Erdély átadását, az erdélyi országgyűlés is a gyalui szerzÅ‘dés végrehajtásának elutasítására szavaz, vagyis a kényszerű török "vazallusi" szerepre, s elhatározzák ennek megfelelÅ‘en az évi adó összeszedését és elküldését Isztambulba. 1543-ban a szultán személyesen vezeti a török hadakat Magyarországra, azzal a céllal, hogy kiszélesítse és megerÅ‘sítse a budai "hídfÅ‘állást". A Dél-Dunántúlon kezdÅ‘dik a hadjárat a baranyai Siklós, Pécs és több Tolna megyei vár elfoglalásával, ami azt jelenti, hogy a Duna vonala, a partján haladó fÅ‘ hadi úttal, biztosítva van Budáig. Alig több mint két hét alatt, hÅ‘sies védelem után, elesik Esztergom vára, majd Tata, szeptember 3-án a koronázóváros és királyaink megszentelt temetkezÅ‘helye, Székesfehérvár.1544-ben a szultánt szerencsére már más köti le, de a budai pasa hadereje is elégséges a további foglalásokhoz: Tolnában Ozora és Simontornya meg Tamási vára, a Buda és Esztergom közötti összeköttetés szempontjából fontos Visegrád, a Duna túlsó oldalán Nógrád és Hatvan török kézre kerülése jelzi a török katonai fölényt. Felmentésükkel meg sem próbálkoztak...1543-ban a királyi felmentÅ‘ sereg GyÅ‘rben vesztegel, majd a szultán elvonulása után tehetetlenül feloszlik. 1544-ben már ilyen újabb sereg felállítására sem kerül sor. Az 1545-ben és 1547-ben megkötött béke menti meg a nyugati és az északi országrész nagyobb területeit a török hódításról. Ferdinánd némi haladékot nyer egy védÅ‘vonal, valamiféle végvári rendszer kialakítására.
Buda elfoglalása után fontos magyar végvár lett a magerÅ‘sített Siklós.
Gróf Pálffy Miklós fÅ‘kapitánynak a 15 éves török háború legjelesebb magyar hadvezérének élvértje. (16.sz vége)
2.2. Végvári erÅ‘próba
Az 1540-es évek végén a Habsburg-hatalomban ismét bízni kezd a török ellenében Izabella királyné is, Fráter György is. Az eredmény újabb egyezség, ám alighogy megkötik, a királyné máris "visszatáncolna", de Fráter György kikényszeríti - polgárháború árán is - Erdély csatlakozását a Habsburg-országrészhez. Izabella nehéz szívvel adja át a koronát, s fiával távozik ErdélybÅ‘l.Mint már annyiszor, ezúttal is csalódniuk kell azoknak, akik a Habsburg uralkodóban bizakodtak. Az a csapat, amelyet Erdély megvédésére küldött Ferdinánd a szerzÅ‘dés értelmében, küldöttségnek nagy volt, hadseregnek azonban - a török erejéhez képest - kicsi. IdÅ‘közben a szultáni udvarnak is tudomására jutott az egyezség, s ráparancsolt Szulejmán az erdélyiekre, hogy élve vagy halva fogják el Fráter Györgyöt ("a latrot"), ha nem akarják miatta országukat elveszíteni. Az egykori szerzetes, akit György barátnak is neveztek kortársai, rendkívül nehéz helyzetbe került. Nem bízott benne a török (sÅ‘t halálra kereste), Erdélyben is volt jócskán ellenfele, s az Erdélybe küldött Habsburg-haderÅ‘ parancsnokai szintén gyanakodva figyelték számukra egyre követhetetlenebbé váló politikai-katonai húzásait.1551 nyarán a törökök fegyverrel adtak nyomatékot fenyegetésüknek. Sorra foglalták el a Tisza és a Maros menti várakat. Csak Temesvár alatt torpant meg gyÅ‘zelmes hadjáratuk. György barát nem kis erÅ‘feszítéssel ekkor olyan sereget toborzott, amely képes volt az egyik török kézre került vár, Lippa visszafoglalására.Fráter György, akinek a pápa közben jóváhagyta esztergomi érseki kinevezését, sÅ‘t a bíborosok sorába emelte, szabad elvonulást engedett a török Å‘rségnek, s igyekezett úgy taktikázni, azt a látszatot kelteni, mintha Erdély mégsem lenne a Habsburg király hűségén. Ferdinánd zsoldosvezérei, akik pánikba estek a számukra idegen földön, s nem érték fel ésszel és intelligenciával, hogy effajta alakoskodásra éppen az Å‘ hadseregük gyengesége miatt kényszerült a "barát", hallgatólagos királyi jóváhagyással alvinci kastélyában meggyilkolták.Az 1552-es évben, amikor a török támadó hadjárat megindult, derült ki, hogy az oszmán haderÅ‘ szultáni jelenlét nélkül is olyan erÅ‘s, hogy képes összeroppantani az alakuló magyar végvári rendszert: a Dunántúlon a fontos püspöki székhely (Veszprém), az Alföldön Temesvár (melyet hÅ‘siesen védett Losonczy István kapitány), Észak-Magyarországon várak egész sora került török kézre. Viszont a kicsiny Drégely vitézei kapitányukkal együtt az utolsó emberig elestek, de nem adták meg magukat. A magyar történelem legszebb lapjai közé tartozik egy-egy ilyen rommá lÅ‘tt kis vár utolsó leheletig harcoló népének története a haza és a kereszténység védelmében. Az igazi fordulat az öt héten át ostromolt püspöki vár, Eger falai alatt következett be: Dobó István vezetésével az alig kétezer fÅ‘nyi Å‘rség a mintegy harmincszoros túlerÅ‘ ellen is megvédte az erÅ‘sséget, melynek falain a katonák mellett polgárok, parasztok, sÅ‘t asszonyok is vállvetve harcoltak.Eger sikeres védelme jelképpé nÅ‘tt: bebizonyosodott, hogy a török megállítható. De Drégely és Temesvár védÅ‘inek önfeláldozása sem volt hiábavaló. Azzal, hogy a többnyire gyengén felszerelt, elavult várakat Å‘rségük reménytelennek látszó helyzetben is megkísérelte megvédeni, s kitartott, ameddig lehetett, a török elÅ‘retörést lassította. Minden egyes nap, amelyet így az ellenállásukkal nyertek, rövidítette a török hadműveletek idejét. Az oszmán sereg ugyanis október közepénél tovább nem háborúzott, s a nagyobb hadak a birodalom belsejébÅ‘l június közepénél elÅ‘bb nemigen érkezhettek magyar földre. Tehát háborús években három-négy hónapig kellett feltartóztatni Å‘ket. Mivel egyetlen nagyobb magyar vár sem bírt volna ki ilyen hosszú idejű ostromot, létfontosságúvá vált a kisebb várak akár néhány napig tartó védekezése is, hiszen ellenséges erÅ‘ket gyengítettek, kötöttek le.A magyar váraknak úgy kellett helytállniuk az iszonyatos túlerÅ‘ ellenében, hogy nem reménykedhettek felmentÅ‘ seregben. 1532-ben KÅ‘szeg, 1543-ban Esztergom és Székesfehérvár, 1552-ben Temesvár vagy Eger, 1566-ban Gyula vagy Szigetvár védÅ‘i is hiába bizakodtak abban, hogy csak addig kell kitartaniuk, míg majd a birodalmi hadak megérkeznek. A hadak, ha összegyűltek is, harc nélkül oszlottak szét. A várvédÅ‘k csak magukban bízhattak. JellemzÅ‘ módon, csak két felmentÅ‘ kísérletrÅ‘l tudunk: az egyik Szigetvár 1556. évi ostromával kapcsolatos, amelynek során Zrínyi Miklós és Nádasdy Tamás Babócsa megtámadásával vonta el az ostromló török csapatokat a Dél-Dunántúl legfontosabb várának falai alól; a másik 1566-ból Niclas Salm gyÅ‘ri kapitány felmentÅ‘ hada, amely az ostromlott észak-dunántúli Palota várát szabadította fel, szétverve a budai pasa seregét.Bár az 1541-ben elfoglalt Duna menti keskeny sáv 1566-ig, tehát negyedszázad alatt olyan háromszöggé szélesedett, amely ékként hasított bele az ország testébe, s csaknem kettészelte azt, a török elÅ‘retörést ezen a ponton lényegében sikerült megállítani. Az 1568-ban megkötött béke elég volt arra, hogy a következÅ‘ évszázadban a törökök ne tudjanak igazán jelentÅ‘s újabb területet elfoglalni. A végvári front így lényegében állóháborúvá alakult, s az idÅ‘ nem a törököknek dolgozott...E harcok jellegzetes krónikása Tinódi (Lantos) Sebestyén, aki várról várra járva énekelhetÅ‘ versekbe foglalva írta meg, amit látott, hallott a végeken. Kolozsvárott 1554-ben nyomtatásban is megjelentette összegyűjtött műveit. Ferdinánd király írói munkásságát nemességgel jutalmazta.
Fogaras vára, Erdély egyik legerÅ‘sebb vára volt.
Tinódi (Lantos) Sebestyén címere.
2.3. A végvári dicsÅ‘ség nyomában
Az 1540-es évek elején a királyi hadvezetés rendkívül nehéz helyzetbe került. Nyílt csatában nem mertek összecsapni nagyobb oszmán seregekkel, erre csak 1596-ban és ezt követÅ‘en 1664-ben kerül sor. Egyféleképpen lehetett tehát megakadályozni a megmaradt országrész elvesztését: várak, erÅ‘dítmények láncolatának kialakításával. Ezek ellenállása lassíthatta a törökök elÅ‘renyomulását, hiszen egyenként el kellett foglalni Å‘ket, hogy egy-egy területet megszerezzenek.Az 1540-es években számba szedték, melyek azok az építmények, amelyek végvárként felhasználhatók. Az ország közepén álló várak valójában általában a középkor követelményei szerint megépített erÅ‘dített lakóépítmények voltak, amelyek egy-egy földbirtokoscsalád életterét alkották. Tehát nem úgy voltak kiépítve, hogy nagyobb, jól felszerelt, erÅ‘s seregnek ellenállhassanak. Eléggé kicsik is voltak, hiszen egy család és az udvartartás kiszolgálására, védelmére békeidÅ‘ben néhány tucat szolgálattevÅ‘ - közte egy-két tucat fegyveres - elegendÅ‘ volt. Többet nem is tudtak volna elhelyezni. A várak átépítése a 15. században az ország belsejében inkább komfortosítást, szépítést jelentett (pl. nagy reneszánsz ablakok színes üvegekkel, pompás loggiák, kÅ‘faragványok stb.), nem a hadiépítészet legújabb vívmányainak (pl. bástyák) alkalmazását. Amikor egyes várakat kijelöltek végvárnak, a királyi várak esetében nem okozott gondot a feladat megváltozása, azaz az erÅ‘dített lakóépületbÅ‘l erÅ‘ddé, viszonylag nagy létszámú állandó katonaság által Å‘rzött objektummá való alakítás. Magánvárak esetében a tulajdonos többnyire elÅ‘bb-utóbb felajánlotta megvételre várát, várkastélyát a királynak, mivel az családi otthonnak új feladatkörében már alkalmatlanná vált. A végvárrá lett egyházi központok helyébe az illetÅ‘ püspökség vagy érsekség is más székhelyet keresett.A várak, várkastélyok 1526 elÅ‘tt egy-egy, legalább 15-20 faluból álló nagybirtok központjául épültek, tehát nem katonai szempontok szerint választották meg helyüket. Éppen ezért voltak olyan területek, ahol viszonylag sok volt a vár, máshol meg olyan távolságra álltak egymástól, hogy nagy térségek, fontos útvonalak ellenÅ‘rizetlenül maradtak. Ezekben az esetekben a védÅ‘vonal hiányait csak úgy lehetett megszüntetni, hogy vagy új erÅ‘sséget emeltek, vagy egy meglévÅ‘ erÅ‘sebb építményt (kolostort, templomot) alakítottak várrá. Ha csak lehetett, az utóbbi megoldást választották, mert ez volt az olcsóbb s a gyorsabb. Azokat az építményeket viszont, amelyeket nem tudtak vagy nem akartak megerÅ‘síteni, igyekeztek lerombolni, nehogy az ellenfél készítsen belÅ‘le erÅ‘dítményt. Ugyanezt tették a törökök is. Pompás templomaink és kolostoraink jelentÅ‘s része e katonai célú rombolás áldozata lett.Amikor az 1550-es évektÅ‘l kezdve sorra érkeztek Magyarországra az 1556-ban alakult bécsi központi katonai irányító szervezet, a Haditanács megbízásából itáliai és német hadmérnökök, hadiépítészek, azok elszörnyedtek, amikor felmérték a végvárainkat. Megállapították, hogy teljességgel alkalmatlanok a kor által megkívánt szintű katonai feladatok ellátására.A derék szakemberek nem késlekedtek elkészíteni javaslatukat is a változtatásokra. Az észak-magyarországi Ónodra pl. olyan szabályos ötszögű várat álmodtak, amelynek egyetlen új bástyájába belefért volna a régi vár mindenestül. Hasonlót terveztek Tokajba is. A Haditanács aztán ezeket a szép, de minden realitást nélkülözÅ‘ terveket elfektette irattárában, helyette pedig tovább toldozták-foldozták a régi falakat. Igyekeztek hatalmas gerendákból megépíteni a bástyákat és az összekötÅ‘ falakat, amelyeket sárral letapasztottak, hogy ne lehessen egykönnyen felgyújtani. A gerendafalak közét földdel töltötték meg. Olcsóbb volt ez, és sokkal gyorsabban épült, mint a kÅ‘- vagy téglafal. Mivel rugalmasabb is volt azoknál - az ágyúgolyó ugyanis "belefúlt" -, kisebb rombolást tett benne, mint a szilárd, kemény falban. Hátránya: gyakran kellett megújítani, mert a fa gyorsan korhadt.Az országgyűlések évrÅ‘l évre külön törvényekben szabályozták, melyik megye, régió településeinek jobbágysága melyik várat tartozik ingyenmunkával építeni. A várkapitányok máig megmaradt - némileg túlzó - jelentéseiben, leveleiben mást sem olvashatunk, mint azt, hogy düledeznek, romladoznak a falak, rossz a tetÅ‘, kevés a hadiszer, az élelem, az Å‘rség a feladatok ellátásához nem elégséges, s akik vannak, évek óta nem kaptak zsoldot, a várhoz tartozó birtok elpusztult, alig hoz jövedelmet. A romok között tanyázó, nyomorgó Å‘rség támadás esetén mégis többnyire keményen ellenállt, s rácáfolt minden lekicsinylÅ‘ hadmérnöki elméletre... Dobó István szervezÅ‘készsége, kitartása, Bornemissza Gergely deák furfangos védÅ‘eszközei Egerben 1552-ben "csodát" tettek. S ha a "csoda" sem segített, akkor a hÅ‘si halált is vállalták, így 1566-ban Zrínyi Miklós horvát bán, Szigetvár fÅ‘kapitánya, aki az égÅ‘ s tarthatatlan szigetvári belsÅ‘ erÅ‘sségbÅ‘l mintegy kétszáz emberével kirohanva rátámadt a több tízezres ostromló hadra, s kemény kézitusában inkább egy szálig elhullottak, mintsem megadják magukat. Az 1571-ben portyázó törökök által bekerített Thury György palotai, majd kanizsai kapitány, aki bajvívóként a császári udvar nyugati lovagjait játszi könnyedséggel terítette le, embereivel együtt utolsó leheletéig viaskodott.1577-ben, majd 1588-ban az abaúji Szikszónál a forgalmas vásárra csaptak le a török hadak. A környék magyar végvárainak összegyűlt csapatai az elsÅ‘ esetben háromszoros, a második esetben négyszeres túlerÅ‘ben lévÅ‘ oszmán sereget támadtak meg. A véres, elkeseredett küzdelem mindkét alkalommal a törökök katasztrofális vereségét eredményezte. Még a külföldi korabeli újságlapok is beszámoltak ezekrÅ‘l az eseményekrÅ‘l, hiszen európai szenzációt jelentettek!Ezek a lelkesítÅ‘ példák emberfeletti erÅ‘t és kitartást adtak a végváriaknak, ami nélkül s mély keresztény hitük nélkül aligha lehetett volna tartani másfél száz évig a török frontot. Három emberöltÅ‘ férfiainak lett szinte mindennapos feladata a fegyverforgatás és a halállal való szembenézés. Nagyszerű példájukat a 19. század magyarjai - költÅ‘k, írók és politikusok - is föl-fölemlegették, ezzel buzdítva a nemzeti célokért folytatandó harcra "a békébe tespedt" nemzetet.
Eger vára.
Egri nők.
Szigetvár ostroma török térképen.
3. A hadszíntétrré vált ország
3.1. Táj és ember
A 16. század a háború korszaka Magyarország történetében. Az ország lakosságának száma azonban az 1590-es évek elejéig, az ún. hosszú háború kezdetéig mégis folyamatosan nÅ‘, s valószínűleg eléri a 4 millió fÅ‘t. EbbÅ‘l a nemesek száma mintegy 100 ezernyi. Bár a régi híres fÅ‘nemesi családok igen nagy hányada kihal a század folyamán, helyükre újak lépnek, olyanok, akik elsÅ‘sorban katonai sikereiknek köszönhetik felemelkedésüket. Leglátványosabb talán a Felvidék keleti részén a Rákócziak karrierje, amit Rákóczi Zsigmond egri fÅ‘kapitány, az 1588-as szikszói csata egyik hÅ‘se alapoz meg, s aki végül eljut az erdélyi fejedelmi székig.Erdély annyiban különbözik a királyi Magyarországtól, hogy ott sokkal kevesebb a nagy uradalom, így a fejedelmi hatalom nyomasztó fölényét az ottani fÅ‘nemesség nem kérdÅ‘jelezheti meg.A Habsburg királyok és az erdélyi fejedelmek a harcokban kitűnt nem nemes származású személyeket, továbbá a kormányzati hivatalnokokat, mesterembereket, kereskedÅ‘ket is (fÅ‘leg ha a kincstár másképpen nem tud nekik fizetni) sorra nemesítenek. A rossz nyelvek szerint pl. Pozsonyban lassan már minden csizmadia, aki a hadseregnek lábbelit készít, nemességet kapott... A címerek között sok az ún. beszélÅ‘ címer, amely a címerszerzÅ‘ foglalkozására utal. A katonai vitézség, a bátorság jelképe a kardot tartó kar, a mancsában kardot emelÅ‘ oroszlán, a gyalogos vagy lovas vitéz képe, sÅ‘t egész csatajeleneteket is megfestenek. Jellegzetes címerkép a levágott török fej. A megdöbbentÅ‘ csak az, hogy nemcsak a Habsburg uralkodók adományoznak elÅ‘szeretettel ilyen egyértelmű jelképet, hanem azok az erdélyi fejedelmek is, akik forma szerint a szultán vazallusai! Annak ellenére, hogy Erdély és a Habsburgok között hosszas háborúk folytak, véletlenül sem találunk olyan címerképet, amely erre utalna, tehát pl. levágott keresztény fejet vagy két keresztény vitéz egymás elleni viadalát ábrázolná!A királyi városok népessége a 16. században nem sokkal növekedett, a változást az jelenti, hogy a felvidéki és erdélyi városokban a német polgárság számaránya csökkent, a magyaroké emelkedett. Mindez összefügg azzal, hogy az ország középsÅ‘, török kézre került területérÅ‘l sok magyar - köztük jelentÅ‘s számú nemes - menekült királyi vagy fejedelmi területekre, s fÅ‘leg a nemesek igyekeztek beköltözni a védett városokba.Mind a török hódoltság, mind a királyi Magyarország területén, mind Erdélyben a mezÅ‘városok száma és népessége erÅ‘teljesen nÅ‘. FÅ‘leg a zempléni Hegyalja gazdagodása szembeszökÅ‘, ahol az akkor kikísérletezett új borászati eljárásokkal elÅ‘állítják a világ máig leghíresebb desszertborát, a tokaji aszút, amelyet százezer literszámra szállítanak külföldre, elsÅ‘sorban Lengyelországba. JellemzÅ‘, hogy az e tájon harcoló császári hadvezér, Lazarus Schwendi 1565-ben, hazatérve Elzászba, hadizsákmányként hegyaljai szÅ‘lÅ‘vesszÅ‘ket vitt magával, s azokat ott meghonosítva, máig termelik a Tokay d'Alsace néven forgalomba hozott bort. Colmar városának egyik terén ma is ott áll Lazarus Schwendi szobra. A 16. században megmintázott hadvezér azonban nem fegyvert, hanem jobb kezében tokaji szÅ‘lÅ‘vesszÅ‘t tart!A felvidéki és dunántúli mezÅ‘városok gazdagodása nagyrészt a bortermelésnek, az alföldi városoké pedig a marha- és kisebb részben a juhtenyésztésnek köszönhetÅ‘. A marhakivitelen nyert a török is, hiszen pl. az 1560-as években csak Vácott évi 60 ezer szarvasmarhát vámoltak meg! Bécs felé a század végén már 100-150 ezer szarvasmarhát hajtottak, s onnan kerültek tovább a dél-német városok piacára. A másik út Velencébe vezetett, azon a horvát fÅ‘urak gazdagodtak meg.A bányászat az ország fontos jövedelmi forrása, de jelentÅ‘sége európai viszonylatban csökken. A magyar ipar ugyan nem versenyképes pl. a nyugati textiliparhoz viszonyítva, azonban a középkorban megkezdett szervezÅ‘dések ekkor teljesednek ki. Sorra alakulnak a céhek. A 16-17. század a magyarországi céhes ipar virágkora. A manufaktúrák tÅ‘kehiány és a piac viszonylag szűk volta miatt még csak alig-alig jelentkeznek.A jobbágyságot az 1514-es törvények ugyan gátolták mozgásában, de a kötöttségek - részben az ország részekre szakadása miatt is - oldódnak. Sokan beköltöznek a falvakból a mezÅ‘városokba. A harcokban leginkább sújtott területek kis falvai rommá lesznek, elnéptelenednek, a védettebb nagyobb településekre húzódik a lakosság. Nagy földterületek így válnak legelÅ‘vé, vagy fokozatosan kialakul a tanyák (külsÅ‘ lakóhelyek) hálózata, ahol csak idÅ‘szakosan, a fÅ‘bb mezÅ‘gazdasági munkák tartama alatt lakik az agrárnépesség.
3.2. Jobbágy, polgár, nemes
A jobbágyság számára a társadalmi helyzetében bekövetkezÅ‘ változások sok esetben kényszerpályák: a pusztuló falvak földönfutóiból kerül ki a végvári katonaság utánpótlása, egy részükbÅ‘l marhahajtó lesz (Å‘ket kezdik hajdúnak nevezni a 16. század elejétÅ‘l). A hajdúk vagy kóborló fegyveresek (szabad hajdúk), vagy zsoldosok (iratos hajdúk). Számuk a 16. század végére meghaladja a 20 ezret is. A többnyire kereskedelembÅ‘l vagy iparűzésbÅ‘l meggazdagodó jobbágyok igyekeznek beköltözni a mezÅ‘városokba, fiaik számára kiemelkedési lehetÅ‘ség, ha papnak tanulnak külföldi egyetemeken.A városi polgár, akár iparos, akár kereskedÅ‘, ki van téve a háborúk pusztításának, és sokan közülük szintén rákényszerülnek, hogy a katonák közé álljanak, mint pl. a szegedi egykori fÅ‘bíró, Tóth Mihály a 16. század derekán, aki sikertelenül próbálta visszafoglalni Szegedet, majd felmenteni Gyulát 1566-ban a török ostrom alól.A jobbágy és a városi polgár számára a leginkább vágyott cél a nemesség soraiba való felemelkedés: vagy nemesítéssel, vagy házasság révén. A vagyonos jobbágy- vagy polgárleányok az elszegényedett, birtokát vesztett nemes számára vonzó házassági célként jelennek meg. Mivel az államhatalom központi és megyei nyilvántartásai megsemmisültek vagy megcsonkultak, jó néhányan úgy küzdik fel magukat a nemesi rendbe, hogy egyszerűen elköltözve új környezetbe, ahol nem ismerik családjukat, nemes módjára élnek és viselkednek, s idÅ‘vel a nemesi társadalom elfogadja Å‘ket igazoló iratok nélkül is. A nemesség számára 1526 elÅ‘tt is természetes életmódnak számított a katonáskodás, de a török háborúk állandósulásával (a fegyveres összecsapások a békék idÅ‘szakában sem szüneteltek) kényszerűséggé is vált. A birtokát vesztett, földönfutóvá vált nemes vagy a gazdagabb családok egyes, az örökösödés során viszonylag kevés vagyont szerzett tagjai (pl. a költÅ‘ Balassi Bálint) végvári vitéznek, az elÅ‘kelÅ‘bbek tisztnek (hadnagy, kapitány) állnak. Várkapitánynak lenni többnyire üzletileg sem megvetendÅ‘ vállalkozás.A nemesség belefolyt a kereskedelembe is. Egyre többen jutottak ki külföldi egyetemekre, s választottak értelmiségi pályát (kancellárián, a pénzügyi igazgatásban, papként).
3.3. A nemzetiségi összetétel változásai
Tekintettel arra, hogy a török frontvonalon élÅ‘ lakosság többsége magyar, illetve délnyugaton horvát, elsÅ‘sorban ez a két népesség szenved nagyobb vérveszteséget (továbbá az alföldi kunok, jászok), az erdélyi harcokban meg a székelyek. A németség száma lényegében alig változik az alacsony népszaporulat miatt. Bár pusztítások nemigen érik Å‘ket, viszont nem érkeznek pótlásul - mint korábban - nyugatról újabb betelepülÅ‘k. JelentÅ‘sen növekszik a szlávok száma: a Felvidéken a szlovákság, Kárpátalján a ruszinok, Erdélyben a Moldvából és HavasalföldrÅ‘l tömegesen beszivárgó románok térnyerése figyelhetÅ‘ meg. Åket a török harcok (mivel a frontvonaltól távolabb élnek) nem érintik, s általában katonaként sem vesznek részt sem a török harcokban, sem a Habsburg uralkodókkal folytatott háborúkban.Sajátos a Balkánról felköltözÅ‘ délszlávok helyzete. Közülük sokan katonaként szolgálnak a török végvárakban (miként a zsoldjegyzékek névsorai igazolják), kereskedÅ‘ként, iparosként is a török fegyverek védelmében, a hódoltságban telepszenek meg.
3.4. A legnyugatibb Kelet
A török várak által határolt magyarországi terület határvonala nem tekinthetÅ‘ állandónak, valódi határvonal soha nem is létezett. A mintegy félezer km-es török végvárvonalon kívül esÅ‘ olyan területek is oda számíthatók, amelyeket fegyveres erÅ‘szakkal adózásra kényszerítettek. A törökök által elfoglalt, illetve a törököknek adózó területet nevezték hódoltságnak (kiterjedése a 16. század végére meghaladta a 100 ezer km2-t, azaz nagyjából Magyarország területének egyharmadát).A helyzetet jelentÅ‘sen bonyolította az a tény, hogy nemcsak a török végvárak katonái igyekeztek a saját várvonalukon túli településeket is megadóztatni, hanem ezt tették a magyar végvári katonák is. Tehát pl. Északkelet-Magyarországon egész sor olyan borsodi, abaúji, gömöri falu és mezÅ‘város is fizetett adót a törököknek, amelyekhez még a legközelebbi török végvár is ötven-hatvan km-es távolságra állt. Az Alföldön és a Dél-Dunántúlon viszont az egri, szigetvári vagy gyulai magyar végváriak egy-kétszáz km-es távolságig, mélyen benn a török végvári vonal mögött is beszedték az adót. ElÅ‘állt tehát az a világtörténelemben páratlan helyzet, hogy a 16-17. századi Afro-Eurázsia katonailag legerÅ‘sebb állama, az Oszmán Birodalom, kénytelen volt eltűrni, hogy egy határ menti tartományában ne csak Å‘ szedhesse az adót alattvalóitól, hanem a terület hajdani birtokosai is.Bár a törökök által meghódított területen nagyon kevés magyar nemes maradt, az elmenekült birtokosok nem mondtak le birtokjogaikról, jobbágyaiktól továbbra is beszedették az adót, s a jobbágyok ugyanúgy földesuruknak tekintették a magyar nemest, mint pl. a török lovas zsoldoskatonát (szpáhit). A magyar királyok török uralom alá tartozó településeket ugyanúgy adományoztak mindvégig, mintha azok még mindig ténylegesen a Magyar Királysághoz tartoznának. Balassa János bányavárosi fÅ‘kapitány, a 16. század legnagyobb magyar költÅ‘jének, Balassi Bálintnak az édesapja fogalmazta meg legtalálóbban 1555-ben a török hódítás paradoxonát: "A török országunk egyes részeit ugyan elfoglalta, de inkább csak háta mögött hagyta, mint meghódította, hiszen saját hivatalait, saját törvényeit behozni nem bírta; kénytelen eltűrni, hogy azok a maguk szervezetében maradjanak, és hogy a maguk alkotmányával éljenek."A török igazgatás központja Buda volt (budai vilajet), élén a beglerbég (bégek bégje), más néven pasa állt. A vilajet kisebb egységekre, szandzsákokra oszlott, amelyek központja egy-egy jelentÅ‘sebb vár (élén a szandzsákbéggel). Elfoglalása után Temesvár is vilajetszékhely lett. A budai vilajethez tartozott délen még Bosznia területe is. BékeidÅ‘ben a magyarországi török végvárak zsoldos katonaságának összlétszáma 10-20 ezer fÅ‘nyi, ami igen nagy szám. A zsoldosokhoz természetesen hozzá kell számítani a rendszeres fizetést nem kapó fegyvereseket, akik száma több ezer lehetett.Mihelyt a törökök elfoglaltak, illetve adózásra kényszerítettek egy-egy nagyobb területet, a pénzügyi vezetÅ‘vel, a defterdárral összeíratták a települések összes adózó lakóját név szerint, s pontosan rögzítették, milyen szolgáltatással tartoznak. Az iszlám jogszolgáltatás képviselÅ‘je, a kádi, nemigen szólhatott bele a keresztény lakosság dolgába, mert lényegében szinte minden ügyet (leszámítva a büntetÅ‘ügyeket) helyi magyar elöljáróik intéztek. A törökök meghagyták ugyanis a falvak és városok élén a szabadon választott bírókat, ill. tanácsot (esküdteket).A legjövedelmezÅ‘bb, legvédettebb területen lévÅ‘ városok általában megmaradtak szultáni (hász) birtoknak, a többit szétosztották a hadsereg zsoldosai között. Tekintettel arra, hogy a törökök arra törekedtek, hogy az elfoglalt területek minél többet jövedelmezzenek, ezért a céltalan pusztítást hadjáratok alkalmával is kerülték. A békés idÅ‘szakokban pedig kifejezetten védték a városok és falvak lakosságát, támogatták az ipart, a mezÅ‘gazdaságot, a kereskedelmet, mert a gyarapodó népesség egyben számukra is több adót jelentett. Így nem csoda, hogy míg az elsÅ‘ egykét évtizedben a magyarországi tartomány ráfizetéses volt (elnyelte Egyiptom évi adóját!), a század utolsó harmadában már önellátóvá, sÅ‘t nyereségessé vált!A török katonaságon kívül jelentÅ‘sebb számú török polgári lakosság csak a várakhoz kapcsolódó városokban élt; nagyobb részük nem is oszmán-török, hanem eltörökösödött balkáni szláv volt. Ahol megtelepedtek, ott megjelent a sajátos keleti kultúra: a fürdÅ‘k, a bazár (keleti piac), a templomok (a nagyobb dzsámik és a kisebb mecsetek), mellettük égbe törtek a karcsú minárék, melyek tetejérÅ‘l a müezzin hívta naponta ötször imára a muszlimokat. A temetÅ‘kben jellegzetes turbános sírkövek sorakoztak, a szent életű elhunytak teteme fölé meg díszes sírépületet, türbét emeltek. A török szerzetesek hajlékai, a derviskolostorok sem hiányoztak, mellettük működtek a Korán-iskolák. Az utasok befogadására fogadók (karavánszerájok) épültek.A törökök általában a meghódított városok építményeit némileg átalakították, a keresztény templomok díszítéseit, szobrait leverték, a szárnyas oltárokat, táblaképeket tűzre vetették, s a templomokat dzsámiként használták. Nagyobb építkezésbe (fürdÅ‘ket és vallási épületeket nem számítva) nem kezdtek. Természetesen a vár- és városfalakat (fÅ‘leg ha az ostrom megrongálta Å‘ket) helyreállították, építettek új bástyákat, falakat, sÅ‘t teljesen új várakat is. Ehhez megvoltak a maguk építÅ‘mesterei, de a kÅ‘műves- meg ácsmunkát, a segédmunkát, a szállítást magyar alattvalóikkal végeztették. Minden munkálathoz a szultán engedélye volt szükséges, az apró javításokhoz is (a hódoltsági területen pl. a keresztény templomok legkisebb tetÅ‘javításához is Isztambulból kellett engedélyt kérni). A központosított bürokrácia a birodalomban felülmúlt minden európai mértéket...A törökök nem próbálták ráerÅ‘ltetni vallásukat az elfoglalt magyar területek lakosságára. Azok megmaradhattak a maguk, többségében reformált (református, evangélikus vagy unitárius), kisebb részt katolikus hitükön. A papok, iskolák működhettek.A falvakba, a török helyÅ‘rséggel nem rendelkezÅ‘ mezÅ‘városokba török polgári személy nem merészkedett letelepedni. Az iszlám hitre a magyarság közül nagyon kevesek tértek át. Ezeket a renegátokat, "törökösöket" megvetették, s ha a keresztény seregek fogságába kerültek, mint árulókat kivégezték.A lényeg tehát az, hogy másfél évszázad török uralma sem tudta az elfoglalt magyar terület népét olyan mértékben átformálni, mint a Balkánt, ahol a szláv, albán, görög vagy román lakosság jelentÅ‘s része eltörökösödött (szokásai, öltözete, zenéje, gasztronómiája, építészete), sÅ‘t a népesség nagy hányada az iszlám vallásra is áttért. A hódoltsági magyar ezzel szemben megmaradt magyarnak (horvát területen horvátnak) nyelvében, szokásaiban, viseletében, kultúrájában, vallásában, s a török fennhatóságot pusztán átmeneti, keserves szükségállapotnak tekintette.A megszálló törökök viszont megismerték s megkedvelték a magyar szokásokat, sokan megtanultak magyarul. A budai pasák csak magyar nyelven voltak hajlandók levelezni a Habsburg uralkodókkal, s a végvári kapitányoknak is magyar nyelvű leveleket írtak (ehhez általában magyar íródeákokat tartottak a fontosabb végvárakban).
3.5. Hitek világa
1526 után nemcsak területileg vált megosztottá a magyar föld, hanem vallásilag is. A reformáció a városok német polgárságának családi kapcsolatai, a kereskedÅ‘k, a német egyetemeken tanuló magyar diákok révén nagyon gyorsan terjedt, már 1520 körül kimutatható, hiába próbálták törvényekkel útját állni. Maga az özvegy Mária királyné is rokonszenvezett vele.Mivel a mohácsi csatában az egyházmegyék vezetÅ‘inek (érsekek, püspökök) fele elesett, ez nem kevés zavart okozott az egyházi vezetésben. Bár mind Ferdinánd, mind János király a katolikus hit elkötelezett híve és támogatója volt, a reformációval szemben tehetetlennek bizonyultak. Mindkettejük támogatói között jócskán voltak protestánsok is, továbbá szemet kellett hunyniuk az egyházi birtokok tömeges elfoglalása fölött, sÅ‘t megüresedett egyházi javadalmakat Å‘k is adományoztak híveiknek.A városok elsÅ‘sorban német ajkú polgárai voltak az új hitvallás elsÅ‘ befogadói, de a magyarság is rövidesen gyarapította a hívek számát: városi polgárok, jobbágyok, nemesek egyaránt. A 16. század végére a fÅ‘nemesség háromnegyed része áttért a protestáns hitre.A nyomtatásnak mindebben kulcsszerepe volt. ElÅ‘ször külföldön (Krakkóban), majd egy-egy művelt fÅ‘úr védelme alatt létesített kis nyomdákban kezdték nyomtatni a vallásos iratokat. 1532-ben Krakkóban jelentek meg magyar nyelven Komjáti Benedek fordításában Szent Pál levelei (ez az elsÅ‘ teljes szövegében magyar nyelvű nyomtatvány!), 1536-ban Bécsben Pesti Gábor fordításában nyomták ki a négy evangéliumot (Újtestamentum magyar nyelven), s ugyanekkor adta ki Krakkóban Gálszécsi István evangélikus énekeskönyvét. 1541-ben Sárvárott Nádasdy Tamás támogatásával Sylvester János már a teljes Újszövetséget megjelentette magyarul. Ezenközben a katolikusok mindössze egy Velencében megjelent latin nyelvű, magyar szavakat csak szórványosan (pl. a hónapok neveit) tartalmazó kiadványt, a pálosok számára összeállított breviáriumot tudtak felmutatni.A lutheri egyházi szervezet az 1540-es években alakult ki. A Felvidéken Szkhárosi Horváth András, a Dunántúlon Sztárai Mihály voltak a meghatározó személyiségek, Erdélyben a szász városok fogadták el egységesen a lutheri hitvallást, amelyet 1558-ban Ferdinánd király is jóváhagyott, csakúgy, mint Oláh Miklós esztergomi érsek és Verancsics Antal egri püspök. Az 1550-es években sorra alakulnak a lutheránus (evangélikus) püspökségek.A reformáció Zwingli és Kálvin alapította svájci (református) irányzata az 1550-es évektÅ‘l kezdett el terjedni Magyarországon. Egész sor evangélikus prédikátor szegÅ‘dött az új irányzat hívéül, így Debrecenben Kálmáncsehi Sánta Márton vagy a nagy hírű Szegedi Kis István. Debrecen, a gazdag alföldi város lett az új irányzat központja, ami jelentÅ‘s részben a wittenbergi protestáns egyetemen tanult Melius Juhász Péternek köszönhetÅ‘ (1558-tól lett Debrecen nyomdát is alapító papja). Az 1567-es debreceni egyházi gyűlésen (zsinaton) fogalmazták meg a magyar református egyház hittételeit. Míg a lutheránus (evangélikus) egyházat a Habsburg-hatalom végül megtűrte, a radikálisabb református egyházzal szemben keményen fellépett. A református irányzat szinte kizárólag a magyarság körében terjedt el, s ez lett a köztudatban (méltán) a magyar vallás.A protestantizmus Szentháromság-tagadó irányzata Lengyelországban és Erdélyben Dávid Ferenc révén talált leginkább követÅ‘kre (unitáriusok). Ez a vallás ma Székelyföld kis területére szorítkozik.A vallási irányzatok közötti küzdelem az esetek többségében nem vezetett véres összetűzésekhez. Egyes településeken felváltva használták ugyanazt a templomot az egyes felekezetek. A korban példátlan vallási türelem valósult meg Erdélyben. 1548-ban a reálpolitikus katolikus püspök (!), Fráter György a tordai országgyűléssel kimondatta, hogy mindenkit meg kell hagyni a maga - római vagy lutheri - vallásában. 1568-ban a tordai országgyűlés törvényt hozott az igehirdetés szabadságáról. Ez Európában egyedülállónak számított. (Ellenpélda: 1572. Szent Bertalan éjszakáján Párizsban a katolikusok kétezer protestánst mészárolnak le.) A négy "bevett" vallás (katolikus, lutheránus, kálvinista, azaz református és unitárius s emellett a román ortodox is) a fejedelemségben mindvégig szabadon gyakorolható volt.A városokba, a falvakba, a végvárakba, fÅ‘úri udvarokba olyan protestáns prédikátorok kerültek, akik képzettségüket híres nyugati egyetemeken szerezték. Több nyelvet beszéltek, átlagon felüli műveltséggel, egy-egy kisebb könyvtárral rendelkeztek, s a nyugati tudományos élettel itthonról is igyekeztek rendszeres kapcsolatot tartani. Nemcsak prédikáltak, hanem tanítottak is. Egymás után létesültek a saját nyomdával is rendelkezÅ‘ protestáns iskolák, sÅ‘t fÅ‘iskolák (Sárospatak, Debrecen, Pápa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Gyulafehérvár stb.), s a magyar művelÅ‘dés szintje ugrásszerűen megemelkedett.1526-ig Magyarországon a tudomány, a közigazgatás, az irodalom nyelve szinte kizárólagosan a latin volt. A magyar nyelvűség elterjedése elszakíthatatlanul összefüggött a reformációval, amely a Szentírást anyanyelven tette közkinccsé. A 16. század protestáns papjai szedték rendszerbe a magyar nyelvtant, alkották meg s formálták, finomították a helyesírást, s bizonyították be fordításaikkal, hogy a magyar nyelv kifejezÅ‘készsége nem marad el más nyugat-európai klasszikus, ill. élÅ‘ nyelvek mögött. Megjelentettek kalendáriumokat, világtörténetet is. Legmonumentálisabb alkotásaik: az 1565-ben Debrecenben megjelent elsÅ‘ magyar nyelvű törvénykönyvkiadás (Magyar decretum) és a Károli Gáspár irányításával készült elsÅ‘ teljes bibliafordítás: nyomtatták 1590-ben a Hernád mente kicsiny falujában, Vizsolyban, Rákóczi Zsigmond fejedelem és mások támogatásával.
4. Edély a középpontba kerül
4.1. Megszületik az erdélyi állam
Erdélyt, mint Magyarország részét, a középkorban a király által kinevezett vajda kormányozta, aki egyben a székelyek ispánja is volt. 1526 után is megmaradt a vajdai rendszer. 1543-1551 között Fráter György töltötte be ezt a tisztet. Az Å‘ nevéhez fűzÅ‘dik 1541 után Gyulafehérvárott egy újfajta igazgatási rendszer kialakítása, amely már nem a középkori vajdai intézményeket vitte tovább, hanem a budai királyi udvar mását alkotta meg.Fráter György meggyilkolása (1551) után Ferdinánd király által kinevezett vajdák igazgatták Erdélyt. A következÅ‘ években azonban világossá vált, hogy a Habsburgok nem képesek akkora katonai erÅ‘t ebben az országrészben tartani, amely megvédéséhez (megtartásához) elégséges lenne. BécstÅ‘l Gyulafehérvár egyébként is több mint ezer km-nyi távolságra volt, hiszen az ország középsÅ‘ részét már a török birtokolta, s ezért csak széles ívben, nagy kerülÅ‘vel lehetett Erdélybe eljutni.A Marosvásárhelyre összegyűlt erdélyi rendek 1555. december 12-én kelt levelükben tömören összefoglalták a Habsburg-hatalom csÅ‘djét: "Kedves volt minékünk keresztény fejedelem alá menni, a római császárral összeköttetésben lenni, de Isten nem akarta, hogy állandó legyen. Az ellenség közelsége, sokasága, hatalma s az attól való félelem miatt, ki ázsiai gondjától megszabadulván egész erejével minket fenyeget [...] tehát egyet kérünk: vagy akkora erÅ‘vel segít meg minket felséged, ami Szulejmánnak ellenállhat, vagy eskünk alól feloldozni kegyeskedik." Mivel tudták, hogy üres ígéreteknél többet nem kaphatnak, a választ meg sem várva visszafogadták a szultán jóváhagyását elnyerÅ‘ Izabellát és tizenhatodik évében lévÅ‘ fiát, János Zsigmondot. 1556 márciusában mindannyian hűséget esküdtek nekik.Izabella özvegy királyné végre úgy érezte, hogy kiélheti hatalmi vágyait, s ebben nem korlátozza olyan erÅ‘s egyéniség, mint korábban Fráter György. Négy esztendeig élvezhette mindössze kormányzóságát. Alig negyvenévesen, 1559-ben meghalt. Fia ekkor 19 esztendÅ‘s. Rendkívül művelt volt, öt nyelven beszélt, zenerajongó, jó lantjátékos hírében állt, s a fegyverforgatásban is jeleskedett (bár hadvezéri erényeket nem csillogtatott), de utóbbi téren olyan tanácsadók támogatták, mint Báthory István (a késÅ‘bbi fejedelem és lengyel király). Sem I. Ferdinánd, sem utódja, I. Miksa (1564-1576) nem nyugodott bele Erdély elvesztésébe, és 1562-tÅ‘l az északkelet-magyarországi megyék birtokáért harcba küldte seregeit. János Zsigmond nem tudta megtartani csak Máramarost és Bihart, s nehezítette helyzetét 1562-ben a közszékelyek felkelése is. 1565-ben a béke fejében János Zsigmond még a királyi címérÅ‘l is hajlandó lett volna lemondani. Az 1566-os szultáni hadjárat volt az, amely megszilárdította a helyzetét (miután a szultáni táborban személyesen hódolt az agg Szulejmán elÅ‘tt). A Habsburg-politika balfogásainak következményének tekinthetÅ‘, hogy 1551-1566 között a Tiszántúl, a Maros- és a Temes-vidék mintegy 15 ezer km2-nyi területe török hódoltsággá lett, holott ezek a területek megmaradhattak volna a szultán védnökségét élvezÅ‘ erdélyi uralkodó kezén.A fiatal fejedelem, János Zsigmond 1570-ben, a titkos speyeri szerzÅ‘déssel nagyjából megismételte azt, amire apja tett ígéretet 1538-ban: halála után az általa uralt terület (a kb. 59 ezer km2-nyi Erdély és a mintegy 40 ezer km2-nyi Részek, azaz Máramaros, Közép-Szolnok, Kraszna, Bihar, Zaránd vármegye és KÅ‘vár vidéke) a Habsburg uralkodó hatalmába kerülnek. Lemondott királyi címérÅ‘l is. Új titulusa: Erdély és a magyarországi Részek fejedelme.Amikor alig fél esztendÅ‘vel késÅ‘bb meghalt (1571. március 14.), két bizalmi embere indult harcba a hatalomért. Egyikük, Bekes Gáspár elkötelezte magát a Habsburgok mellett, a másik, Báthory István viszont (akit mind az erdélyi urak többsége, mind a török szultán támogatott) az "önálló" (valójában formálisan török vazallus) Erdély embere volt. A hatalmi harcból az utóbbi került ki gyÅ‘ztesen.
János Zsigmond arany forintja 1559-ben verték.
4.2. Erdély: lehetÅ‘ségek és korlátok
Báthory István, a nagy hatalmú birtokos szerényen a "vajda" címet használta csak, mintegy azt érzékeltetve ezzel, hogy a magyar király alattvalójának tekinti magát. Valójában azonban minden erejével a független Erdély megerÅ‘sítésén munkálkodott. Rendbe hozta az ország gazdaságát, az ellene támadó Bekest a kerelÅ‘szentpáli csatában tönkreverte (1575).Báthory hatalmi súlya akkor nÅ‘tt meg igazán, amikor 1575-ben a lengyelek királyukká választották. ÉrthetÅ‘en ekkor Lengyelországba költözött, de felvette az erdélyi fejedelem címet (ezt viselik majd utódai is), s kinevezte vajdának bátyját, Kristófot, rábízva az igazgatást, majd annak fia, a kiskorú Zsigmond lett utódja (a nevében kormányzótanács intézte az ügyeket). Báthory elÅ‘ször lengyel földön teremtett rendet, gyÅ‘zelmes hadjáratokat vezetve az oroszok ellen, s azt tervezte, hogy a Prágában betegeskedÅ‘ Rudolf császár-király elhunyta után, ha Å‘t választják magyar királlyá, egyesíti az országot. Titokban a magyarok és lengyelek erejét összefogva egy nagy törökellenes szövetséget dédelgetett. Elérte, hogy egyik unokaöccsét, Báthory Andrást Lengyelországban bíborossá nevezze ki a pápa. A halál azonban nagyra törÅ‘ terveit 1586-ban megakadályozta. Még az sem sikerült, hogy családjából kerüljön ki utódja, a lengyelek svédet választottak királyukká, III. Zsigmond személyében. A következÅ‘ évek a Báthory-családon belüli véres hatalmi harcok jegyében teltek Erdély-szerte. Báthory Zsigmond leszámolt a "török párttal" (kilenc fÅ‘urat végeztetett ki), és csatlakozott a Szent Ligához. Az Erdélyt övezÅ‘ török vazallus államok, Moldva és Havasalföld is csatlakoztak a szövetséghez (elfogadva az erdélyi fejedelem fennhatóságát). A sejthetÅ‘ török támadás nem sokáig váratott magára. Ám 1595 Å‘szén a Duna menti Gyurgyevónál a Bocskai István vezette erdélyi sereg (a havasalföldi Mihály vajda hadával megerÅ‘sítve) elhíresült gyÅ‘zelmet aratott a török hadak fölött. A biztató kezdetek után egy évvel késÅ‘bb viszont az erdélyi csapatok a magyar királyi sereggel egyesülve MezÅ‘keresztesnél háromnapos csatában vereséget szenvedtek a szultántól, amit súlyosbított az is, hogy ezt megelÅ‘zÅ‘en oszmán kézre került Eger kulcsfontosságú vára.IdÅ‘közben a megígért (majd megtagadott) kiváltságaik érdekében felkeltek a közszékelyek, Báthory Zsigmond pedig, politikája és egy Habsburg hercegnÅ‘vel kötött házassága csÅ‘djének súlya alatt összeroppanva, többször lemondott a fejedelemségrÅ‘l, majd vissza-visszatért. A következÅ‘ évtizedben ezzel teljes lett a zűrzavar. Az erdélyiek - felismerve az erÅ‘viszonyok kedvezÅ‘tlen alakulását - kényszerűségbÅ‘l ismét a török fennhatóság elismerése felé fordultak. Rudolf császár Mihály havasalföldi román vajdát használta fel eszközként ellenük. Ám amikor a nagyra törÅ‘ vajda Erdélyt a két román vajdasággal, Havasalfölddel és Moldvával összekapcsolva önálló államot akart létrehozni, az életképtelen ötletnek ellenálló erdélyiek segítségével verték le Å‘t a Habsburg uralkodó seregei.Fejedelmek váltották egymást, de uralmuk kérészéletűnek bizonyult a Habsburg-hatalom irányította fegyverek árnyékában. Úgy tűnt, hogy az az Erdély, amelyet János Zsigmond és Báthory István felépített, teljesen szétforgácsolódik, s a háborúkban pusztasággá válik. A Habsburgoknak ismét nem volt elég erejük arra, hogy a török háborúban felülkerekedjenek, a legnagyobb erÅ‘feszítésekkel is csak a törékeny egyensúlyt tudták fenntartani. Ebben a helyzetben Erdély nem köthette szekerét Bécshez. Vissza kellett térni a régi útra. Csupán az lehetett a kérdés, kinek a vezetésével és hogyan...
4.3. A hosszú háború
Az 1593-1606 között zajló, másképpen tizenöt évesnek is nevezett háborút a törökök robbantották ki. Néhány nyílt csatát leszámítva (1596-ban MezÅ‘keresztesnél elÅ‘ször találkozott egymással a szultán és egy Habsburg uralkodó fÅ‘serege) ez elsÅ‘sorban várostromok sorozatát jelentette. Hol a királyi seregek foglaltak el néhány várat, hol a törökök. Bebizonyosodott, hogy a nem teljesen kiépített új várvédelmi rendszerek (pl. Egerben vagy GyÅ‘rben) nem annyira ellenálló képesek, mint az elavult, de mélységben tagolt, több védÅ‘vonallal rendelkezÅ‘ régiek (pl. Esztergom). A királyi sereg elfoglalta - másodszorra - Esztergomot (1595), ám Buda két ostroma (1598, 1602) látványos kudarccal végzÅ‘dött. A törökök elfoglalták Egert, Tatát, sÅ‘t GyÅ‘rt is, azonban megtartani csak Egert tudták. GyÅ‘rt és Tatát is csellel foglalták vissza tÅ‘lük. Tatán egy új módszert (a várkapura helyezett és felrobbantott petárdát) alkalmazva jutottak be a királyi seregek a várba. Esztergomot csak másodjára tudták (1605-ben) visszavívni a törökök, akik ezzel ismét helyreállították a Buda körüli védÅ‘gyűrűt.A háború másfél évtizede alatt összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a pusztulás az országban, mint az azt megelÅ‘zÅ‘ évszázad alatt! Falvak százai néptelenedtek el. Lakóikat vagy megölték, vagy földönfutóvá tették, vagy fogságba hurcolták. Nem annyira a török csapatok vagy a nyugati zsoldoshadak összecsapásai és hadmenetei okozták ezt a katasztrófát, hanem inkább a törökök által segédhadként alkalmazott vérszomjas, vad, zsákmányra éhes és öncélúan romboló tatárok.
Törökök magyar foglyokat hajtanak.
A gyerekeket fanatikus zsoldosokká, katonákká janicsárokká nevelték, elfeledtette velük honnan jöttek. A felnÅ‘tteket rabszolgapiacra hurcolták.
4.4. A megújuló Erdély
A 17. század elejének Magyarországa az egyre értelmetlenebbül elhúzódó török háború közepette a zűrzavar és rettegés képét mutatta. Habsburg Rudolf (uralkodott: 1576-1608), a prágai várba bezárkózó, megszállott műgyűjtÅ‘, mágiával is foglalkozó, elvakultan protestánsellenes, különc császár-király, körülötte a pénzharácsoló, megvesztegethetÅ‘ udvaroncok, a gátlástalan erÅ‘szakkal vagyont gyűjtÅ‘ hadvezérek, fizetetlen, önkényeskedÅ‘ zsoldosok között senki sem érezhette magát biztonságban. Se jobbágy, se polgár, se nemes, sÅ‘t még fÅ‘urak sem. A nincstelen csak az életéért retteghetett, aki viszont dúsgazdag volt, annak nemcsak a vagyona, hanem az élete is veszélyben forgott. A császári udvar könnyűszerrel talált ürügyet vagyonelkobzással járó felségsértési perre, mert kellett a pénz a hadseregre meg a császár költséges szórakozásaira.Egyre szaporodott a lengyel és török földre menekült bujdosó magyarok száma. JellemzÅ‘ a tartózkodó gyanakvásra, hogy ecsedi Báthory István, aki 1604-ben több meghívást is kapott az országgyűlésre, nem érezve ott magát biztonságban, nem ment el. Mint írja: "El mennék a gyűlésre, ha Ecsed vára eljönne velem."A gyurgyevói csata hÅ‘se, Erdély egyik legtekintélyesebb nagyura, Bocskai István, akit - ahogy Å‘ mondta - "ágyúkkal kergették el a császár hűségétÅ‘l", amikor 1604 októberében megsejtette, hogy rá is lecsapni készül az uralkodói önkény, nem menekült, hanem ellenállt. A hajdúk, "nem akarván saját nemzetük hóhéri lenni", mellé álltak, és segítségükkel szétszórta a királyi zsoldoscsapatokat. GyÅ‘zelmei után 1605 áprilisában a szerencsi országgyűlésen Magyarország fejedelmévé választották. 1606-ban nemcsak a Habsburg Birodalommal sikerült békét kötnie (bécsi béke), hanem Bocskai közvetítésével békével (zsitvatoroki béke) zárult a török háború is. Sikerült biztosítania a protestáns vallásszabadságot a királyi Magyarországon, újra lett nádora az országnak, a korábban menekülni kényszerült Illésházy István személyében. Bocskai nem lett hálátlan a hajdúk iránt. A kóborló, ide-oda csapódó, jobb sorsra érdemes fegyveres tömegben meglátta, mekkora oltalmára lehetnek az országnak, ha szállást, fedelet, földet ad nekik, s ennek fejében a fejedelmi hívó szóra hadba vonulnak. 1605-06-ban mintegy tízezer hajdú lelt így otthonra a hazában. A hajdútelepítést a 17. században mások is folytatták, fÅ‘leg a Rákócziak, akik birtokaik védelmére egész sor hajdútelepülést hoztak létre. Az ún. hajdúvárosok maguk választották elöljáróikat. A központjukban emelkedÅ‘ templomot általában erÅ‘dített fallal vették körül, s az egész település belsÅ‘ magját is fa-föld építésű palánk oltalmazta. Bocskai István 1606. december 17-én kelt politikai végrendeletében világosan megfogalmazta Erdély különállásának célját: "...szeretettel intvén mind az erdélyi, mind magyarországi híveinket, az egymás között való szép egyezségre [...] Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket [...] tartsák Å‘ atyjokfiainak és véreknek, tagoknak ..."Ugyanígy vélekedett a reformátusnak született, de katolikussá, az ellenreformáció legnagyobb hatású alakjává lett, az esztergomi érseki székbe emelkedÅ‘ Pázmány Péter, aki az erdélyi Kemény Jánosnak azt mondta: "átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy töröktÅ‘l elszakadjatok, ellene rugódozzatok, míg az Isten az kereszténységen másképpen nem könyörül, mert ti azoknak a torkában laktok: oda annak okáért adjátok meg, az mivel tartoztok; ide tartsatok csak jó correspondentiát (összeköttetést), mert itt keresztény fejedelemmel van dolgotok..."Tehát adott helyzetben a legélesebben látó politikai elmék igyekeztek tudatosítani, hogy a magyarság számára nincs más lehetÅ‘ség, mint három hatalom (török, Habsburg, erdélyi fejedelem) alatt élni, egymást segíteni, az együvé tartozás tudatát fenntartani, s amikor eljön az idÅ‘, egy magyar király alatt egyesülni.
Bocskai István
Bocskai szultántól kapott koronája.
4.5. A hit szabadságáért és a magyarság fennmaradásáért
Az 1526-tól kezdÅ‘dÅ‘ Habsburg-uralom alapvetÅ‘ célja kezdettÅ‘l fogva a meglehetÅ‘sen heterogén birodalom egységesítése, a királyi hatalom erÅ‘sítése volt. Ezzel szemben a Magyarországot képviselÅ‘ rendek (a nemesség és a fÅ‘papság) arra törekedtek, hogy Magyarország soha ne lehessen a Habsburg Birodalomnak csupán az egyik tartománya a sok közül, hanem a birodalom többi részéhez pusztán a közös uralkodó személyén keresztül kapcsolódjon. Vagyis a birodalom (és az uralkodó) feladata, hogy az összes rendelkezésére álló erÅ‘vel harcoljon a legnagyobb ellenség, a török ellen. A magyarság a segítség fejében saját testével védi s óvja a többi országot a "dühös sárkánytól", az Oszmán Birodalomtól.A Habsburg uralkodók a 16. században a kulcsfontosságú hadügyet az 1556-ban létrehozott Haditanács révén közvetlenül a bécsi udvar irányítása alá rendelték, s ennek működésébe gyakorlatilag a magyar rendeknek sohasem volt beleszólásuk. Azt sem sikerült elérni, hogy a király mellett állandóan magyar tanácsosok legyenek, s csak az Å‘ véleményük meghallgatása után döntsön magyar ügyekben. Megmaradtak viszont a régi országos tisztségek (a nádor, az országbíró, a horvát-szlavón bán stb.), a régi hatalmi szervek (országgyűlés, nemesi vármegye). A katonai igazgatás szempontjából fÅ‘kapitányságokra osztott ország fÅ‘kapitányai magyarok voltak.Az országgyűlést a király általában egy-két évente hívta össze; bár olykor három-négy éves szünetek is elÅ‘fordultak. Rudolf uralkodásától kezdve (1576) ritkultak meg az országgyűlések, csak az 1590-es évektÅ‘l üléseztek újra évente. Mivel az országgyűlés szavazta meg az adót, ezért félreállítani hosszú távon nem volt lehetséges, bármennyire kényelmetlen volt is a Habsburg uralkodók számára az, hogy az összegyűlt rendek felhasználták az alkalmat arra, hogy az ország (s az Å‘ rendi jogaik) sérelmeit hangoztassák. Csak ezek orvoslása (pontosabban ennek ígérete!) után voltak hajlandók adóról, katonaállításról szavazni. 1562-1609 között az uralkodók megakadályozták a nádori tisztség betöltését is (ugyanis a nádor, mint a király után következÅ‘ második méltóság, legalábbis formálisan korlátozhatta volna az uralkodói önkényt).Rudolf kezdte, s utódai folytatták Magyarország különállásának megszüntetésére irányuló politikájukat. A buzgó katolikus Habsburgok szemében a különállás egyik megnyilvánulási formájának számított az is, hogy Magyarország lakosságának csaknem 80%-a protestáns. Az ellenreformáció, a katolikus hitre való áttérítés egyre erÅ‘szakosabb eszközök igénybevételével folyt, bár általában még így sem közelítette meg egyes nyugat-európai államok gyakorlatát. ElsÅ‘sorban a templomokat vették el a protestánsoktól, papjaikat űzték el. Pázmány Péter esztergomi érsek (1616-1637; 1629-tÅ‘l bíboros) az erÅ‘szak helyett inkább a meggyÅ‘zés, a szóbeli és írásbeli hitviták segítségével próbálkozott - sikeresen - a katolikus egyház számára híveket nyerni (visszanyerni). Utódai már keményebb eszközöktÅ‘l sem riadtak vissza.Ebben a helyzetben, amikor az ország különállását, a vallásszabadságot veszélyeztette az uralkodói önkény, felértékelÅ‘dött Erdély szerepe, amelynek a birodalomba való beolvasztásáról egyetlen Habsburg uralkodó sem mondott le, s mihelyt alkalom kínálkozott, újra és újra megpróbálkoztak vele.
4.6. Erdély aranykora
Bocskai halála után a hosszú háború pusztításait még ki sem hevert Erdélyre újabb viszontagságok vártak Báthory Gábor fejedelemsége (1608-1613) alatt, aki zsákutcába vitte a sokat szenvedett régiót: szembekerült a nemességgel, a szászokkal, a moldvai fejedelemséggel s a törökökkel is, mivel megpróbálta Erdély szekerét újra a Habsburg-királysághoz kötni.1613-ban, amikor Bethlen Gábor ült Erdély fejedelmi trónjára (uralkodott: 1613-1629), új korszak kezdÅ‘dött, amely csaknem fél évszázadig tartott, s joggal vívta ki a kortársak csodálatát, s melyet az utókor aranykornak nevezett. Bethlen Erdély gazdaságát felemelte, hadseregét megerÅ‘sítette, iskolákat, könyvtárakat alapított, befogadta az üldözött anabaptistákat, gyÅ‘ztes hadjáratokat vezetett hitsorsosai megsegítésére, egyszerre volt művelt uralkodó, kiváló hadvezér és Krisztus alázatos szolgája.Erdély fejedelmei ekkor a Bocskai által kijelölt úton haladtak. JellemzÅ‘, hogy Pázmány Péter saját királya ellenében a református Bethlent, majd I. Rákóczi Györgyöt segítette tanácsokkal, s aggódva vigyázta lépéseiket. Egyik levelében ki is fejtette ennek okát: a királyságbeli magyaroknak csak addig van becsületük, amíg a Habsburg uralkodók tartanak az erdélyi fejedelmek erejétÅ‘l, mert ha nincs ez az ellensúly, akkor "gallérunk alá pökik az német". Bethlen Gábor, majd utódja, I. Rákóczi György, a buzgó református "bibliás Å‘rtálló fejedelem" is bekapcsolódott a harmincéves háborúba, amely a cseh és morva rendek Habsburg-ellenes felkelésével kezdÅ‘dött, majd európai háborúvá szélesedett. A magyar segítség ellenére a csehek 1620-ban megsemmisítÅ‘ vereséget szenvedtek, ami azt jelentette, hogy minden önállóságukat elveszítették, s ettÅ‘l kezdve osztrák tartományként a mindenkori Habsburg-érdekek hűséges kiszolgálói lettek csaknem három évszázadon keresztül - gyakorta éppen Magyarország ellenében. Az erdélyi fejedelmek Habsburg-ellenes hadjáratai során a felvidéki várak, városok többnyire megnyitották csapataik elÅ‘tt kapuikat. EbbÅ‘l a Habsburg uralkodók azt a tanulságot vonták le, hogy a várak élén a magyar kapitányok (és bennük a magyar katonaság) megbízhatatlanok, s a század második felében egyre inkább külföldi zsoldos tiszteket neveztek ki helyettük, s a végvárak magyar katonaságát is jelentÅ‘s részben külországi zsoldosokkal váltották fel.Az energikus és kitűnÅ‘ taktikus Bethlen s utódja, az óvatos I. Rákóczi György minden háborúját gyÅ‘zelmesen fejezte be, így elérték, hogy az Erdélyi Fejedelemség területe hét északkeleti vármegyével gyarapodott. A királytól kikényszerítették a rendi szabadságjogok és a vallásszabadság tiszteletben tartását, a nádori tisztség betöltését is. Meghatározó egyéniségnek számított nádorként Esterházy Miklós (1625-1645), aki találóan fogalmazta meg programját egy olyan korban, amely nem kedvezett a nagy, a nemzet sorsát gyökeresen megváltoztató vállalkozásoknak: "Årültség semmit sem tennünk, ha mindent nem is tehetünk."Erdély gazdasága megerÅ‘södött, hadserege teljesítményére egész Európa felfigyelt, s az európai politikában mint önálló hatalmi tényezÅ‘t ismerték el.A 17. század elsÅ‘ felének gazdag szellemi életébÅ‘l csupán néhány mozzanatot emelünk ki. Szenczi Molnár Albert (1574-1634) német földön megbecsült tudós, 1604-ben magyar-latin és latin-magyar szótárat jelentetett meg Nürnbergben. RekordidÅ‘, három hét alatt lefordította a Biblia 150 zsoltárát, Å‘ ültette át magyarra Bethlen Gábor támogatásával a reformátusok hitvallását megfogalmazó kálvini Institutio...-t (A keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás). A külföldet járt magyarok közül Szepsi Csombor Márton, a Kassához közeli kis mezÅ‘városból származó lelkes diák Europica varietas címmel 1620-ban adta ki útleírását, amelyben hollandiai, francia, angol, lengyel stb. földrÅ‘l ad érdekes, érzékletes képet. Az Utrechtet járt tudós és modern szemléletű pedagógus Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediája az ismeretek tárháza, voltaképpen tankönyv.
4.7. Erdély tragédiája
Amikor a művelt, tehetséges, apjának köszönhetÅ‘en jó katonai képzést kapott II. Rákóczi György került 1648-ban Erdély fejedelmi székébe (uralkodott: 1648-1660), a királyi Magyarországon is sokan, köztük a kiváló politikus, hadvezér és költÅ‘, Zrínyi Miklós is nagy várakozással tekintettek rá. Benne látták azt az embert, aki az erÅ‘s ErdélybÅ‘l kiindulva nemzeti királyságban egyesítheti majdan az egész országot, s beteljesítheti mindazt, amit Báthory István, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György megalapoztak.1657-ben II. Rákóczi György a svédek szövetségeseként (török hozzájárulás nélkül!) hadjáratot indított Lengyelországba, hogy fegyverrel kényszerítse ki lengyel királlyá választását. Úgy vélte, hogy Erdély, Lengyelország s a hozzá hű két román vajdaság együtt (a nyugati hatalmak remélt segítségével) elég erÅ‘s lehet a török kiűzéséhez. A nemzetközi helyzet azonban egészen másképpen alakult, mint számította: a dánoktól és oroszoktól szorongatott svédek magára hagyták Å‘t lengyel földön. Az Oszmán Birodalom új vezetése szemében pedig mint engedetlen alattvaló vált kegyvesztetté. A teljes erdélyi sereg tatár fogságba esett Lengyelországban, s évekbe telt, míg a hatalmas váltságdíjat nagy keservesen kifizethették értük. Maga Rákóczi csekély kíséretével kicsúszott a gyűrűbÅ‘l. Ám nem akarta tudomásul venni, hogy országa számára immár tehertétellé vált. A hatalomhoz való görcsös (és értelmetlen) ragaszkodás világlik ki következÅ‘ soraiból: "nem gondolok vele, ha Erdély pusztán marad is, mégsem hagyom böcsületemet; ha én nem bírom, más ne is bírhassa".1660-ban a korábban már Dél-Erdélyt (a fejedelmi székhelyet, Gyulafehérvárt is) elpusztító törökökkel szemben Kolozsvár elÅ‘tt döntÅ‘ csatát vesztett. Halálos sebébe Váradon halt bele, s még temetésével is mérhetetlen kárt okozott: holttestét ugyanis váradi katonái kísérték Sárospatakra, s közben a szinte Å‘rségét vesztett várat a budai pasa megtámadta, és véres ostrom után elfoglalta. A néhány száz fegyveres, mellettük a városi polgárok, köztük erÅ‘s lelkű asszonyok is halált megvetÅ‘ bátorsággal harcoltak a túlerÅ‘ ellen. A török is elismerte hÅ‘siességüket: javaikkal (köztük a híres fÅ‘iskola és nyomda felszerelésével) együtt távozhattak. Erdély kulcsa és vele szinte az egész Bihar vármegye a törökök kezére került, s ezzel megsemmisült Szent László kedves városának minden ékessége, az évszázados székesegyház, a Kolozsvári testvérek európai hírű szobrai, a magyar múlt értékes tanúi.
5. Felemás gyÅ‘zelem
5.1. Két pogány közt
A 17. század második felében (1657-tÅ‘l) I. Lipót személyében egy vakbuzgó katolikus (eredetileg papnak nevelt), hadügyi kérdésekben határozatlan, félénk ember lépett a császári-királyi trónra, aki külpolitikai óvatosságát belpolitikai keménységgel ellensúlyozta.A török birodalom ekkoriban már "leszálló ágban" volt. Megérezték ezt a kortársak is. Wesselényi Ferenc (nádor: 1655-1667), Zrínyi Miklós (horvát bán: 1647-1664) és mások mind azt várták, hogy végre megindul a törököt kiűzÅ‘ nagy felszabadító háború. Zrínyi a dédapjának emléket állító, 26 éves korában írt Szigeti veszedelem című eposzával (1646) tesz hitet a törökellenes harc mellett. A rendkívül művelt, csáktornyai várában nagy könyvtárat gyűjtÅ‘ író-katona-politikus Zrínyi Miklós Mátyás király életérÅ‘l írott elmélkedése (1656), majd Az török áfium ellen való orvosság (1660) című művei mind a felszabadító háborút sürgetik, s azt, hogy a magyarságnak erre jól fel kell készülnie: "Reformáljuk magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak." Nemzedékük legkiábrándítóbb élménye az volt, hogy ebbÅ‘l nem lett semmi.Zrínyi kapcsán feltétlenül szükséges szót ejteni a magyarságtudatról, pontosabban az "összmagyar" (Hungarus) tudatról. Ez azt jelenti, hogy az ország lakossága (nyelvre, nemzetiségre való tekintet nélkül) szívvel-lélekkel magyarnak érezte magát, annak gyakran súlyos következményeivel együtt. Maga Zrínyi Miklós horvát apa, magyar anya fiaként magyar nyelven verselt, s a magyar nemzet megmaradásáért küzdött minden erejével. Hasonló magyar tudatú öccse, a tragikus sorsú Zrínyi Péter azonban inkább horvát nyelven írt (Å‘ fordította le horvátra a Szigeti veszedelem című eposzt is).Bár energikus nagyvezírek az oszmán hadsereget újra támadó irányba fordították, az 1663-64-es összecsapások múló epizódnak bizonyultak. A Felvidék maradék részét viszont komolyan veszélyeztette Érsekújvár, Nyitra, Léva török kézre kerülése (1663). A Zrínyi Miklós vezette dél-dunántúli téli hadjárat (1664. január-február) látványos sikerének számított az eszéki híd megrongálása, amely megakadályozta a török utánpótlás-szállítást (egész Európa ünnepelte!), maradandó "eredménye" viszont a Dél-Dunántúl feldúlása, kifosztása és elpusztítása, ami gyengítette ugyan a törököt - ez volt az akció célja -, azonban végsÅ‘ soron ezzel is a magyarság pusztult, magyar települések tucatjai váltak hamuvá. Az erejüket túlbecsülÅ‘ törökök nagy támadó hadjárata gyorsan és látványosan megtorpant, amikor 1664. augusztus 1-jén Szentgotthárd térségében nem tudták kikényszeríteni a Rábán való átkelést. A katonai összecsapást a Vasváron megkötött gyors és számunkra nem igazán kedvezÅ‘ béke követte, ami országos kiábrándulást keltett.Közben Erdély élére I. Apafi Mihályt helyezte a török (1661-1690), aki az elÅ‘deihez képest összehasonlíthatatlanul beszűkült mozgástérben csendesen próbált új országot építeni a romokból, amely lehetett ugyan az üldözöttek menedéke, megszűnt azonban hatalmi tényezÅ‘ lenni, léte minden addiginál szorosabban a török hatalomhoz kötÅ‘dött.Még a vasvári csata évében meghalt egy vadászaton szerzett sérülése következtében a nemzet nagyformátumú politikusa, hÅ‘se, Zrínyi Miklós, három évre rá a nádor is. Az akkori királyi Magyarország politikusi nemzedékének egyes tagjai elkeseredésükben kalandos terveken kezdték törni a fejüket: hogyan lehetne francia vagy török segítséggel kivezetni az országot abból a zsákutcának látszó helyzetbÅ‘l, amelybe belekerült. Az ügyetlen s elárult szervezkedést a bécsi udvar felhasználta arra, hogy egyrészt példát statuáljon, másrészt - s korántsem mellékesen - megtöltse a kincstárat. Három dúsgazdag fÅ‘urat, Zrínyi Miklós öccsét, Zrínyi Péter horvát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót, Frangepán Ferenc horvátországi nagybirtokos fÅ‘urat 1671-ben felségsértés és árulás vádjával fej- és jószágvesztéssel sújtott a bíróság. I. Rákóczi Ferenc is csak súlyos váltságdíj ellenében s váraiba császári helyÅ‘rséget befogadva menekült meg a megtorlástól.A látványos per alkalmasnak látszott az ország megfélemlítésére. A protestantizmust is egyetlen csapással akarták kiirtani: perbe fogták az evangélikus és református lelkészeket, tanítókat, tanárokat, s az ország elhagyására vagy hitük megtagadására akarták Å‘ket rábírni. Ám hiába fenyegették kivégzéssel is Å‘ket, a hatalom megrökönyödésére akkor sem hátráltak. A tömeges halálos ítélet európai botrányát nem merték kockáztatni, így "csupán" gályarabságra ítélték Å‘ket. A Spanyolországba hurcolt szerencsétleneket a holland de Ruyter admirális szabadította ki 1676-ban, s Lipót rákényszerült arra is, hogy engedélyezze hazatérésüket...Az összeesküvést követÅ‘ bírósági eljárások elÅ‘l sokan a török hódoltság vagy Erdély területére menekültek. A bujdosók, akiket kurucoknak kezdtek nevezni (ellenfeleiket pedig labancoknak), csapataikkal be-betörtek a királyi Magyarország területére, ami az 1660-as évek hadjáratai során sokat szenvedett országot még tovább pusztította.
Zrínyi Miklós
Magyar fÅ‘úri pallosok és díszes buzogány.
5.2. Nagyhatalmak politikai játékában
Az 1660-as évektÅ‘l kezdÅ‘dÅ‘ csaknem fél évszázados idÅ‘szakot az jellemzi, hogy a "magyarkérdés" az európai nagyhatalmak ütÅ‘kártyájává vált. A török birodalmat lekötötték belsÅ‘ gondjai, ezért 1664 után viszonylagos csend uralkodott a végeken. Az akkor már másfél évszázada állandósuló ellentétek a Habsburg Birodalom és Franciaország között viszont ismét háborúvá mérgesedtek. XIV. Lajos, a becsvágyó és nagyra törÅ‘ francia király minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy az Å‘si ellenfélnek tartott Habsburgok hatalmát gyengítse. Így kötött szövetséget Apafi Mihály erdélyi fejedelemmel, késÅ‘bb a nem mindennapi katonai képességekkel rendelkezÅ‘, emellett vakmerÅ‘ és nagyravágyó Thököly Imre vezetését elfogadó bujdosókat (kurucokat) is támogatta, hogy hátba támadják ellenfelét, I. Lipótot. Ebben a helyzetben a törökök, akik továbbra is a Habsburgokat tartották fÅ‘ ellenfelüknek, Thökölyt elismerik az általa elfoglalt felvidéki területek urának, Magyarország királyának (évi 40 ezer tallér adó fizetése ellenében). EttÅ‘l kezdve a "kuruc király" FelsÅ‘-Magyarország fejedelmének címezi magát, s Körmöcbányán saját pénzt is veret. A Béccsel kötött fegyverszünetben a Garamtól keletre lévÅ‘ terület marad a kezén. Ez azt jelenti, hogy Magyarország immáron nem három, hanem négy részre szakadt, ami még inkább megosztja az erÅ‘ket, annál is inkább, mert Thökölynek egyre rosszabb a viszonya az erdélyiekkel. Apafi fejedelem és környezete joggal tart attól, hogy Thököly nem elégszik meg a királyi Magyarországból kihasított területekkel, hanem Erdély fejedelme is akar lenni.Thököly a török birodalom mellett kötelezi el magát, seregeit nem egy esetben tatár segélyhadak egészítik ki. A franciák által is biztatott török nagyvezír 1683-ban feleleveníti a szulejmáni tervet, s Bécs elfoglalására indul. Apafit és Thökölyt csatlakozásra kötelezik, de Å‘k a tényleges ostromban való részvételbÅ‘l kihúzzák magukat. I. Lipót hadai csak a birodalmi székvárost védik, a királyi Magyarországot martalékul dobják a felvonuló török hadaknak. A nyugat-magyarországi birtokosok többsége ebben a helyzetben nem vállalja a reménytelennek tűnÅ‘ ellenállást, hanem meghódol a nagyvezírnek (illetve megnyitják kapuikat a kurucok elÅ‘tt), hogy elkerüljék váraik és birtokaik pusztítását. A császári kormányzat számára mindezek az események viszont kedvezÅ‘ lehetÅ‘séget adnak arra, hogy egész Európát telekürtöljék: íme, a magyarok a kereszténység ellenségei, a törökkel együtt törnek a Nyugat romlására. 1683. szeptember 12-én a Bécset halálos gyűrűbe fogó oszmán sereget teljesen összeroppantja a német birodalmi és a Sobieski János király vezette lengyel egyesült hadak elsöprÅ‘ támadása. A menekülÅ‘ nagyvezír ekkor végzetes hibát követ el: visszautasítja Lipót császár békeajánlatát. Az események ezt követÅ‘en gyors fordulatot vesznek. Az üldözÅ‘ keresztény sereg szinte menetbÅ‘l elfoglalja október 27-én Esztergom várát (elÅ‘zÅ‘leg szétverve a budai pasa seregét Párkánynál).1684-ben a rendkívül energikus XI. Ince pápa minden tekintélyét latba vetve létrehozza a törökellenes Szent Ligát (I. Lipótot a lengyel király és Velence, majd Oroszország is segíti). Eközben Thököly felsÅ‘-magyarországi fejedelemsége szertefoszlik. A megyék és városok sorra esküsznek a király hűségére, hogy részesei lehessenek a török kiűzésének, mert felismerik, az ország számára ez a legfontosabb, mindennél elÅ‘bbre való. A kuruc seregek is egymás után esküsznek fel a királyi zászlóra, Thököly mellett egyre kevesebben maradnak. Az erdélyiek nem fogadják be Å‘t, Lipót semmiféle kompromisszumos megegyezésre nem hajlandó, s bárkihez fordul Európa hatalmasságai közül, azt kell észrevennie, hogy immár leírták. 1685-ben van olyan török terv is, hogy martalékul dobják oda valamiféle béke-megállapodás fejében. Ezzel azonban már elkéstek. Mindenesetre azzal, hogy a váradi pasa Thökölyt rövid idÅ‘re elfogja, tönkreteszik maradék tekintélyét is. Serege roncsaival ettÅ‘l kezdve az török birodalom játékszereként török érdekekért harcol a Balkánon.Apafiék Erdélye észleli a török erejének megroppanását, de a katonailag legyengült fejedelemség (Apafi nem hadvezér, kancellárja, Teleki Mihály is kifejezetten tehetségtelen, tehetetlen seregvezér) nem tehet mást, mint sorra fogadja el a császári diktátumokat, s fokozatosan adja föl önállóságát. 1690-ben, Apafi Mihály halálával Erdély végleg betagolódik a Habsburg Birodalomba - leválasztva Magyarország testérÅ‘l!
5.3. A török kiűzése
Az 1680-as évek elsÅ‘ felének biztató kezdetei után minden azon múlik, hogy sikerül-e visszafoglalniuk a keresztény seregeknek Buda várát és városát, mivel ez a magyarországi török uralom kulcsa. 1686. június 18-án, tehát idÅ‘ben kezdi el ostromolni a Lotharingiai Károly herceg fÅ‘parancsnoksága alatt álló mintegy 65 ezres szövetséges hadsereg (köztük 15 ezer magyar) Buda várát, amelyet az albán származású Abdur-Rahmán pasa véd. Bár a védÅ‘művek elavultak, azonban az a tény, hogy a város és a vár meredek sziklaplatón emelkedik, s védÅ‘vonala mélységben tagozott, nehezíti az ostromot. Az sem mellékes, hogy a védÅ‘k létszáma állítólag meghaladta a tízezer fÅ‘t, amit még némi utánpótlással is sikerült ellátni. A nagyvezír felmentÅ‘ seregét megverték (augusztus 14.), majd a szeptember 2-án reggel 6 órakor meginduló harmadik általános roham - gyilkos és hosszú küzdelem után - eredményre vezetett. Este hét órára újra keresztény zászlók lengtek Buda romos tornyain. Rómától Londonig egész Európa ünnepelt, tűzijátékokkal szórakoztatták a nagy hírnek örvendezÅ‘ emberek tízezreit.Budán égÅ‘ romhalmaz került a gyÅ‘ztesek kezére. Egy itáliai hadmérnök, bizonyos Marsigli járja be az egykori királyi "csodapalotát" - értékeket keres. Neki köszönhetÅ‘ a királyi kápolna melletti könyvtár mintegy háromszáz kötetének megmentése, s Å‘ térképezi fel elÅ‘ször pontosan a várat és a várost.A felszabadító háborúk idÅ‘szaka 1683-1699 gyökeresen eltér az 1526-1682 közötti kor hadviselésétÅ‘l. MindenekelÅ‘tt az a legszembetűnÅ‘bb, hogy az említett több mint másfél évszázad lényegében a várharcok kora. A fÅ‘erÅ‘k által vívott mezei ütközetek igen ritkák (mindössze három!), 1683-tól viszont a nyílt csaták korszakába lépünk. 1683-1687 között kilenc nagy csatát számolhatunk össze: Bécs, majd Párkány (1683), Vác, Óbuda és Érd (1684), Tát (1685), Zenta (1686), Nagyharsány, majd Batocsina (1687). Valamennyi a török elleni szövetségesek fényes gyÅ‘zelmét hozza. 1688-1689 kivétel: ekkor a várharcok dominálnak. 1690-1697 között, azaz nyolc esztendÅ‘ alatt hat nagy csatára kerül sor: Zernyestnél az Erdélybe török segítséggel betört Thököly gyÅ‘z a császári-erdélyi sereg fölött (1690). A meghatározó, döntÅ‘ csaták azonban ismét szövetséges gyÅ‘zelmekkel zárultak.Ha a térképen követjük a csaták helyszíneit, azonnal szembeötlik, hogy utoljára 1687-ben lépett nagyobb létszámú török sereg a Dunántúlra, késÅ‘bb megközelíteni sem tudták. Ez megpecsételte a magára hagyott három nagy török erÅ‘dítmény (Székesfehérvár, Szigetvár, Kanizsa) sorsát.A magyarországi hadszíntér ütÅ‘ere továbbra is a Duna vonala. Buda megszerzésével megnyílt az út a szövetséges seregek elÅ‘tt egészen Nándorfehérvárig, amelyet 1688-ban vissza is foglaltak. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ország belsÅ‘ területein megmaradt néhány körülzárt török vár eleste már csak idÅ‘ kérdése. A török seregeket gyorsan kiszorították Észak-Magyarországról és az Alföld nagy részérÅ‘l is. Tulajdonképpen csak a Temesközt tudták kézben tartani - egészen 1717-ig.A törökök számára kulcsfontosságú lett volna Buda visszafoglalása. Bár a szétlÅ‘tt vár helyreállítása csak lassan haladt, azonban mivel az ellenséget sikerült több száz km-es távolságban tartani tÅ‘le, nem forgott veszélyben. 1690-ben viszont újra török kézre került Nándorfehérvár. Ebben a balkáni régióban egyértelműen még mindig a török maradt fölényben.Azt a területet, amelyet az Oszmán Birodalom fél évszázad alatt hasított ki Magyarország testébÅ‘l, s további egy évszázadon keresztül megtartott-erÅ‘sített, alig egy évtized alatt (!) sikerült visszafoglalni. Mi ennek a hihetetlennek tűnÅ‘ sikernek a magyarázata? Az, hogy a törökök Buda eleste után kisebb váraikat sorra feladták (kiürítették) harc nélkül, s csupán a nagyobbak védelmére szorítkoztak. Így viszont az egymástól 50-100 km-re lévÅ‘ erÅ‘sségek már nem alkottak védÅ‘vonalat. Könnyű volt Å‘ket egyenként bekeríteni, blokád alá vonni, s mivel a Délvidéken megállították a felmentésüket megkísérlÅ‘ seregeket, hónapokon (éveken) belül a várak - kifogyva élelmiszerkészleteikbÅ‘l - kénytelenek voltak harc nélkül megadni magukat.Az 1697. szeptember 11-i zentai csatában a Savoyai JenÅ‘ herceg által vezényelt szövetséges hadak megsemmisítÅ‘ vereséget mértek a Tiszán átkelni próbáló oszmán csapatokra (elesett maga a nagyvezír is). A csatából Temesvárra menekült II. Musztafa szultánnak be kellett látnia, hogy az erÅ‘viszonyok gyökeresen megváltoztak, a muszlim fegyvereknek nincsenek immár gyÅ‘zelmi esélyei...Az 1699. január 26-án Karlócán megkötött béke zárta le a török háborúkat: A török birodalom - a Temesköz kivételével - elvesztette magyarországi hódításait. Az 1716-1717-es háborúban III. Károly hadai foglalják vissza a még török kézen lévÅ‘ területeket, beleértve Nándorfehérvárt is. Mindezt a pozsareváci béke szentesíti 1718-ban.E viharos idÅ‘kben is születtek kiemelkedÅ‘ kulturális alkotások, így az erdélyi Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) nyomtatványai. 1680-ban került Hollandiába, s ott csodálatos érzékkel formált betűivel a korabeli Európa egyik vezetÅ‘ nyomdásza lett. Angol, svéd, itáliai megrendelÅ‘k versengtek munkáiért. Å a grúz nyomtatott ábécé megalkotója is. Egy évtized múltán azonban hazájába tért vissza, vállalva minden nehézséget, hogy népét szolgálhassa.
Buda visszafoglalása 1686-ban.
5.4. A török világ hagyatéka
A magyarság több mint három évszázadon át küzdött a török hatalom ellen, s az ország területének jelentÅ‘s része száz-százötven, sÅ‘t csaknem kétszáz esztendÅ‘n keresztül állt török megszállás alatt. Mi maradt a hódítók után? A leglátványosabbak az épületek, mindenekelÅ‘tt a templomok (dzsámik, mecsetek), a mellettük magasodó minárékkal, a jellegzetes fürdÅ‘k, néhány kolostor, türbék, kutak. Ezek nagy része nem is eredeti török építmény, hanem egykori magyar épületek átalakítása volt. A török templomokat (mivel tönkrementek, s abban a formájukban nem tudták használni) többnyire lebontották vagy átalakították. Megmaradt Pécs fÅ‘terén Gázi Kászim pasa dzsámija, a kórház mellett Jakováli Haszán pasa dzsámija, Szigetváron egy dzsámi a várban, egy a városban, Egerben és Érden egy-egy mináré, a fürdÅ‘k közül Budán (csaknem teljesen, s ma is használják) a Rác, a Rudas, a vízivárosi Király fürdÅ‘, Pécsett egy középkori püspöki palotából átalakított derviskolostor (tekke) a Mecsek erre utaló, Tettyének nevezett részén, Gül Baba sírépítménye (türbéje) Budán, Idrisz Babáé Pécsett, jellegzetes turbános sírkövek Budán stb.A török-magyar viszony nem csupán a csatamezÅ‘n való szembenállást jelentette, hanem egymás kultúrájának megismerését is. A 18. századtól megjelenÅ‘ magyar pusztai vendéglÅ‘k közismertté váló csárda neve a török "csárdák" (Å‘rtorony) szóból származik. A jó dömöcki acélpenge damaszkuszi pengét jelent. A kefe eredetileg török lóápoló szerszám. A korbács rövid nyelű, szíjból font ostor. Török eredetű szavaink a durva posztót jelölÅ‘ aba, a csuha (sűrű szövésű posztó, szűrhöz hasonló posztóköpeny), a pamut (feldolgozott gyapot), a dolmány (felsÅ‘kabát), a zubbony (bÅ‘ ujjú, hosszú felsÅ‘ruha), a zseb (a ruha keblén kialakított zacskószerű rész), a kalpag (fejfedÅ‘). A tabán szó tímárt jelöl, emléküket Å‘rzi Budán a Tabán nevű városrész. Az ételek közül török eredetű a tarhonya (szárított tészta), a pite (lepény), a kávé, a növények közül a dohány, a kajszibarack, a törökbúzának is nevezett kukorica is részben török közvetítéssel került Magyarországra, hasonlóképpen a görögdinnye is. A bútorok közül török eredetű a dívány (a díván tanácskozást, tanácskozóhelyet jelöl a törökben, a tanácskozóterem fala mellett elhelyezett ülÅ‘alkalmatosságokra is utal a szó); a kerevet (fekhely). A török polgári lakosság egy része (pl. Egerben) nem vonult el a vár és a város feladása után, ezek lassan elmagyarosodtak. Török etnikumra, illetve török fogságra utal a nagy számban ma is elterjedt Török, és Tatár családnév. A magyar származású török íródeákok neve ("Tyató") Å‘rzÅ‘dött meg valószínűleg a Csató családnévben. Jó néhány helynév (fÅ‘leg dűlÅ‘név) utal a török idÅ‘kre, de településnév is, pl. Somogyban Törökkoppány, Szolnok megyében Törökszentmiklós (mindkét helyen török erÅ‘dítmény állt).A török múlt emlékeit a magyarság megbecsülte. A harcok elültével a török-magyar viszonyból eltűntek a korábbi helyzetbÅ‘l adódó feszültségek. A törökök befogadták Thökölyt bujdosó kurucaival, majd II. Rákóczi Ferencet és társait 1711 után, 1849-ben Kossuthot és a szabadságharc minden vezetÅ‘jét és odamenekült katonáját. 1869-ben, amikor Ferenc József király a Szuezi-csatorna elkészültének ünnepélyén részt vett, hazafelé vezetÅ‘ útján II. Abdul Aziz szultán megajándékozta négy hiteles, eredeti kötésben megmaradt corvinával. 1877-ben, amikor az orosz-török konfliktusban a magyar ifjúság egyértelműen Törökország mellett foglalt állást, a török kormány 35 kódexet (az isztambuli Topkapi-szeráj csaknem valamennyi corvina-kötetét) adta vissza viszonzásul: ezek a budapesti Egyetemi Könyvtárba kerültek.
Egerben ma is áll a minaret, ahonnan annak idején a müezzin szólított imára.
A budai Rudas fürdÅ‘.
5.5. A gyÅ‘zelem ára
1683-ban, a nagy török háború kezdetén az a paradox helyzet állt elÅ‘, hogy a magyarság, amely addig a legtöbbet vérzett a török ellen, éppen ekkor állt (bár nem aktívan) a török oldalon. Bécs védelmében állítólag mindössze harminc magyar katona vett részt. A helyzet azonban gyorsan megváltozott. Thököly kurucainak többsége, valamint az erdélyiek is felismerték, hogy minden erÅ‘t a török ellen kell mozgósítani, mert annyi hiábavaló reménykedés után valóban elérkezett az idÅ‘ az ország egyesítésére és felszabadítására. Nem kis részben Esterházy Pál nádor erÅ‘feszítéseinek köszönhetÅ‘en a következÅ‘ másfél évtized török elleni harcaiban rendszeresen mintegy 15-20 ezer magyar katona vett részt. A háborúban tehát nem pusztán a Szent Liga, nem a Habsburg-hatalom ért el sikert, hanem a magyarság is, így Magyarország joggal tekinthetÅ‘ a világraszóló gyÅ‘zelem részesének. Annál is inkább, mert nemcsak katonát adott az ország, hanem ellátta élelemmel, szállással a rajta átvonuló, itt állomásozó (telelÅ‘) hadseregeket, s a tetemes szállítási terhek is a magyar jobbágyokra nehezedtek.Az egyes várak körüli ostromzár egyet jelentett jelentÅ‘s területek elnéptelenítésével (azon okból, nehogy a török onnan utánpótlást szerezhessen be). A barbár pusztítással járó tatár betörések is szörnyű megpróbáltatást jelentettek, akárcsak a szövetséges katonaság visszaélései, rablásai, erÅ‘szakoskodásai.I. Lipót király, aki soha puskaport nem szagolt, magának sajátította ki a háborús gyÅ‘zelmet: Magyarországot (és Erdélyt) egyszerűen fegyverrel meghódított tartománynak tekintette. Buda visszavételét követÅ‘en rendelettel szabályozta a város benépesítését. Magyarok a saját fÅ‘városukban nem vásárolhattak házat, csak németek és katolikusok. A magyarok lent a Vízivárosban vagy Pesten verhettek tanyát. A megfélemlítésnek példátlanul kegyetlen formáját választotta Antonio Caraffa a felvidéki Eperjesen: 1687 tavaszán protestáns felvidéki nemesek és polgárok egész sorát ítélte halálra és vagyonelkobzásra koholt vádak alapján. A döbbenetet és felháborodást keltÅ‘ "törvényszék" (a külföldi lapok a század szégyenének nevezték) megszüntetését, a kivégzettek özvegyeinek és árváinak kártalanítását végül az 1687-es országgyűlésen törvényileg mondták ki.I. Lipót az 1687 novemberében összehívott soproni országgyűlésen fenyegetésekkel kényszerítette ki a rendekbÅ‘l a Habsburg-ház fiúági örökösödésének törvénybe iktatását (a szabad királyválasztás a gyakorlatban amúgy sem érvényesült). Ezt követÅ‘en máris magyar királlyá koronázták I. Lipót idÅ‘sebb fiát, a kilencesztendÅ‘s I. Józsefet. Le kellett mondania a rendeknek az Aranybulla ún. ellenállási záradékáról is. A török háborúkban fÅ‘tisztként vagy hadiszállítóként részt vevÅ‘ idegen fÅ‘urak egész sora kapott a királyi birtokadományok mellé magyar honosságot, azaz a magyar nemesi társadalom egyenrangú tagjaivá váltak. A fÅ‘úri birtoklást jelentÅ‘sen módosította az a törvény is, amely lehetÅ‘vé tette a fÅ‘rangúak birtokainak elsÅ‘szülöttségi jogon öröklÅ‘dÅ‘ hitbizománnyá alakítását.A töröktÅ‘l visszafoglalt területeken az egykori birtokosok csak bonyolult igazolási eljárás és a birtok értékének 10%-át kitevÅ‘ fegyverváltság megfizetése után kaphatták vissza földjeiket. EllenkezÅ‘ esetben a birtok a királyi kincstárat gyarapította. A buzgó katolikus császár egyedül a katolikus egyház birtokvisszaszerzÅ‘ akciói elé nem gördített akadályokat.A török birodalommal szomszédos területeken nem állították helyre a megyei igazgatást, hanem katonai HatárÅ‘rvidéket alakítottak ki, letelepítve itt 1690-ben a török elÅ‘l menekülÅ‘ több tízezer szerbet. A HatárÅ‘rvidék igazgatása a bécsi udvarból történt, a magyar országgyűlésnek és a kormányszerveknek semmiféle beleszólása nem lehetett az ottani ügyekbe. Az 1690-ben kialkudott ún. Diploma Leopoldium meghagyta ugyan Erdély fejedelmének II. Apafi Mihályt, azonban kiskorúsága miatt valójában nem uralkodott, 1696-ban Bécsbe internálták, többé haláláig (1713) vissza sem térhetett.A katolikusok a Felvidéken sorra foglaltak el katonai segédlettel protestáns iskolákat, templomokat, sÅ‘t 1687-ben elüldözték Å‘si helyérÅ‘l a sárospataki református kollégiumot is.Még tartott a törökellenes háború, amikor 1697 nyarán felkelés robbant ki Északkelet-Magyarországon, a világhírű tokaji bort termÅ‘ zempléni Hegyalján a Habsburg-hatalom ellen. RésztvevÅ‘i naiv hittel Thökölyt várták vissza, helyette azonban csak királyi ezredek érkeztek, amelyek gyorsan szétverték a mozgalmat. Megpróbálták megnyerni a kurucoknak nevezett felkelÅ‘k (ellenfeleik, a császár-király hívei a labanc gúnynevet kapták) a fiatal II. Rákóczi Ferencet, a vidék nagyurát is. Å azonban szerencsi várkastélyából Bécsbe menekült, hogy a lázadásnak még a gyanúját is elhárítsa magáról.
5.6. "Istennel a hazáért és a szabadságért"
Ez az a jelmondat, amely az 1703-1711 közötti, II. Rákóczi Ferenc vezetésével folytatott kuruc szabadságharc zászlain szerepelt. A tragikus sorsú II. Rákóczi György erdélyi fejedelemmé választott (de sosem uralkodott, korán meghalt) fiának, I. Rákóczi Ferencnek és a kivégzett Zrínyi Péter leányának, a kor híres szép asszonyának, Zrínyi Ilonának a fia volt II. Rákóczi Ferenc. Anyja második férje, Thököly Imre magával vitte mostohafiát táborába, hogy hadd ismerje meg a katonáskodást, majd Munkács ostromlott bástyáin szagolhatott puskaport. A várat Zrínyi Ilona (Nyugat-Európa újságjai "Európa legbátrabb asszonyá"-nak nevezték) 1688-ig védte Lipót csapataival szemben, s csak akkor adta át, kedvezÅ‘ feltételekkel. Lipót császár neveltette (gyámként) II. Rákóczi Ferencet, aki nagykorúsítva visszatérhetett hazájába, s megismerte az elszomorító állapotokat. Amikor a francia király felé próbált kapcsolatot keresni, elárulták, a császári udvar fogságába került. Onnan azonban felesége megszöktette, és sikerült Lengyelországba menekülnie, ahol már az elfogatás elÅ‘l odafutott barátja, Bercsényi Miklós gróf várta.Északkelet-Magyarország sokat szenvedett s a Habsburg-önkény ellen mozgolódó népének szószólói Rákócziban látták mint fejedelmi sarjban azt az embert, aki élére állhat egy mozgalomnak, s akit jobbágy, városi polgár, kisnemes, fÅ‘úr és fÅ‘pap egyaránt elfogadhat vezetÅ‘jének. Jól választottak. Egy mélyen érzÅ‘, hazájáért mindent feláldozni kész, hívÅ‘ katolikusként a sokat szenvedett protestánsok jogait is szívén viselÅ‘, nemest, polgárt és parasztot egyaránt megbecsülÅ‘, rendkívül művelt ember lett a szabadságmozgalom vezetÅ‘je. Neve és jelenléte fokozatosan egyre többeket állított csatasorba, s alig egy fél év elteltével már a Tiszántúl és Felvidék is kuruc kézen volt, szinte minden várával és városával egyetemben.I. Lipót 1702 májusában hadat üzent XIV Lajos francia királynak, emiatt 1703-ban alig volt Magyarországon katonaság, a hadsereg zöme a francia fronton harcolt, annál is inkább, mert az elÅ‘retörÅ‘ ellenség már-már Bécset fenyegette. A franciáknak (akárcsak az elÅ‘zÅ‘ két évszázadban többször is) kapóra jött Lipót hátában egy mozgalom, amely erÅ‘i megosztására kényszeríthette a Habsburg-hatalmat. Ezért szakértÅ‘kkel, tisztekkel, pénzzel támogatták Rákóczit. Nyíltan azonban nem álltak a szabadságharc mellé, csupán kihasználni akarták a magyar fegyvereket. Rákóczi és kortársai nem vették észre ezt a számító cinizmust. Egyébként sem volt abban a helyzetben az ország, hogy bármilyen segítséget visszautasíthatott volna, hiszen a két évszázada tartó szinte örökös háborúság szörnyű megpróbáltatásait nyögte a lakosság minden rétege.Mivel az ország jelentÅ‘s része másfél évtizeden keresztül hadszíntér volt, a népesség, a települések, az ipar és a mezÅ‘gazdaság olyan pusztulást szenvedett, amelyet az azóta eltelt néhány esztendÅ‘ alatt nem heverhetett ki. A bécsi kormányzat nem bízott a magyarságban, ezért a török háborúk befejezése után csak kevés, magyar földön toborzott katonát tartott fegyverben (azokat is külföldi hadszíntérre vezényelte), s a tisztikarba is csak csekély számú magyar jutott be, közülük sem szerzett senki nagyobb hadseregek vezetésében tapasztalatokat. Az egykori végvári vitézek jelentÅ‘s része a szabadságharc indulásakor megrokkant öregnek számított, hasonló volt a helyzet Thököly egykori kurucainak többségével is. Magának II. Rákóczi Ferencnek is csak könyvekbÅ‘l szerzett katonai ismeretei voltak. Jobb híján a felkelés mellé állt fÅ‘nemeseket, bárókat és grófokat tette tábornokká - sajnos alig akadt köztük tehetséges katona. Sikeres seregvezérei úgyszólván csak az alacsonyabb sorból származó Bottyán János és Esze Tamás voltak. Kevés volt a kiképzÅ‘tiszt is, a hadsereget egységes ruházattal és felszereléssel (néhány elit ezredet kivéve) sohasem sikerült ellátni. A kiképzetlen, fegyelmezetlen csapatok gyÅ‘zelmek után azért széledtek széjjel, mert hazavitték a zsákmányt, vereségek után meg azért, mert családjuk sorsáért aggódva igyekeztek otthonukba...Rákóczi - mint emlékirataiból kiderül jól látta a gondokat, a megoldásra váró legfontosabb feladatokat, de a legnagyobb erÅ‘feszítéssel sem tudott megbirkózni a nehézségekkel. Így is valóságos csodának számít, hogy a tönkrement, kivérzett ország nyolc esztendÅ‘n keresztül ellent tudott állni a Habsburg-hatalom seregeinek.1704 tavaszán a Duna völgyében elÅ‘renyomuló franciák már csak alig négyszáz km-re voltak az osztrák területen portyázó kuruc elÅ‘hadaktól. Ekkor azonban végzetes esemény történt: 1704. augusztus 13-án a höchstädti csatában a franciák döntÅ‘ vereséget szenvedtek. EttÅ‘l kezdve Lipót és szövetségesei kezébe került a háború irányítása. A franciák egyre inkább védekezésre kényszerültek, az 1703-04-es-hez hasonló nagyszabású támadó hadműveletre már nem volt elegendÅ‘ erejük. Bár a francia erÅ‘drendszer megmentette az összeomlástól a "Napkirály" birodalmát, ám egyre kevésbé tudott Rákóczinak segítséget adni. A harc még több mint hat esztendÅ‘n keresztül folyt Magyarországon, de ahogy múltak az évek, egyre többek elÅ‘tt vált nyilvánvalóvá, hogy az idÅ‘ nem a magyar fegyvereknek kedvez.Rákóczi, magánvagyonát is a harcra áldozva, a semmibÅ‘l igyekezett reguláris sereget szervezni, melyhez azonban hiányoztak az altisztek csakúgy, mint a csatákat vezényelni képes fÅ‘tisztek. Rákóczi jó haditerveket dolgozott ki, azonban a nem kellÅ‘en kiképzett és fegyelmezetlen kuruc csapatok, amelyeket többnyire tétova, tehetetlen tábornokaik sem igazán tudtak irányítani, minden nagyobb nyílt ütközetben vereséget szenvedtek. Mivel nem sikerült megfelelÅ‘ tüzérséget és műszaki csapatokat szervezni, a jobban megerÅ‘sített és védett, kulcsfontosságú várakat nem tudták elfoglalni. A kuruc területeket így nem védte szilárd várlánc, ami miatt egyetlen vesztes csata elegendÅ‘ volt, hogy egész országrészek cseréljenek gazdát. A hadiipar fejletlenségét nem sikerült külföldi fegyverek behozatalával teljes mértékben ellensúlyozni. Így hiába volt jó néhány bravúros haditett, vakmerÅ‘ portyázás, váratlan rajtaütés, mindezek önmagukban nem voltak elégségesek ahhoz, hogy háborút lehessen nyerni.Rákóczi igyekezett megszervezni az államhatalmi szervezetet is. Az 1705. évi szécsényi országgyűlésen a rendi konföderáció II. Rákóczi Ferencet Magyarország vezérlÅ‘ fejedelmévé választotta. Emellett 1704 júliusától Erdély fejedelme. Az 1707-es ónodi országgyűlésen már felparázslottak az ellentétek a háború folytatását akarók és a megbékélésre törekvÅ‘k között. Kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, remélve, hogy ez a szabadságharc nemzetközi megítélése szempontjából elÅ‘nyös lehet. Hivatalosan azonban egyetlen európai hatalom sem ismerte el Rákóczi államát. Mivel a fejedelem minden irányú segélyt és diplomáciai közvetítést kérÅ‘ akciói sikertelenek maradtak, 1711 tavaszán az északkelet-magyarországi területre visszaszorult, járvány tizedelte, demoralizált kuruc seregek számára a küzdelem folytatása kilátástalanná vált. Szerencsére a Habsburg sereget vezénylÅ‘ fÅ‘parancsnok is magyar fÅ‘úr volt, Pálffy János, aki Rákóczi teljhatalmat kapott vezénylÅ‘ tábornokával, Károlyi Sándorral igen elÅ‘nyös békében egyezett meg. Pálffy nem a bécsi, hanem a magyar érdekeket tartotta szem elÅ‘tt a tárgyalások során. 1711. május 1-jén tette le a kurucok fÅ‘serege (mintegy tizenkétezer ember) a fegyvert a Szatmár vármegyei majtényi síkon.A szabadságharc katonai veresége korántsem jelentette egyben politikai vereségét is. Éppen ellenkezÅ‘leg. Az uralkodót rákényszerítették a rendi alkotmány tiszteletben tartására, az idegen hivatalok megszüntetésére, országgyűlés összehívására (1687 óta nem hívta össze a király az országgyűlést!). A protestánsok szabad vallásgyakorlatát is sikerült visszaállítani. A nemesek visszakapták elkobzott földjeiket, a harcokban való részvétel miatt senkit sem vontak felelÅ‘sségre. Még a parasztkatonák és parasztközösségek Rákóczitól kapott kiváltságai is érvényben maradtak. A harc eredményeként tehát Magyarország elkerülte, hogy olyan tartománnyá váljon, mint amilyenné vált katonai veresége után egy századdal korábban Cseh- és Morvaország.A tét az volt, hogy az ország újjáépítése, átalakítása, felzárkóztatása Nyugat-Európához magyar vezetéssel valósuljon meg, nemzeti uralkodó alatt, mivel az országnak nem volt már feltétlenül szüksége a Habsburg-hatalom katonai segítségére. Ez az elgondolás szenvedett vereséget 1711-ben.II. Rákóczi Ferenc, gróf Bercsényi Miklós fÅ‘generális, Vay Ádám generális, gróf Esterházy Antal tábornagy, gróf Forgách Simon tábornagy és a mozgalom jó néhány fÅ‘bb vezetÅ‘je és több ezren a résztvevÅ‘k közül nem éltek a közkegyelemmel. Pedig Rákóczi visszakapta volna hatalmas vagyonát is. Azonban inkább vállalta lengyel, francia, majd török földön a szűkös, szerény körülményeket, az önkéntes számkivetést, mintsem hogy személyes érdekeit nézve behódoljon. Így írt errÅ‘l: "Ha számkivetésbe megyek, megmarad a remény, mert utolsó leheletemig megÅ‘rzöm a nép szeretetét, amely a nép szívében mindig élni fog irántam."Emberi tartása, tiszta, makulátlan jelleme miatt személyét mélységes tisztelet övezte, s évtizedekig hazavárták, alakja mondákban, legendákban századokon át élt tovább. Hűséges titkára, a háromszéki székely Mikes Kelemen négy évtizeden keresztül írott fiktív leveleiben (270 levél) jegyezte le a törökországi Rodostóba kényszerült bujdosók hétköznapjait. A Törökországi levelek a korabeli európai levélirodalom gyöngyszeme.
<< Vissza
